A Keresztlányomtól kaptam ezt az aranyos porcelán babát!
Most a nappaliban van, de keresek neki egy másik helyet majd.
2008. május 30., péntek
2008. május 27., kedd
Wass Albert: Hajnali nyomok
Wass Albert: Hajnali nyomok
Látom: ma erre jártál,
nyomot hagytál a harmatos gyepen.
A madarak is tán azért dalolnak,
s az Isten is azért mondá talán:
ma szép idő legyen!
Azért kelt fel a nap is ilyen korán,
hogy csókolhassa azt a kis nyomot,
amely a bükkerdőig elvezet.
A bükkerdőbe már be sem tekint:
a bükkerdőben úgyis elveszett.
Azért esett ma harmat,
hogy merre jársz, parányi nyom legyen.
S legyen amit egy furcsa vándor
csókolgasson a harmatos gyepen.
2008. május 23., péntek
Szép, vidém hétvégét Mindenkinek...
... töltsétek kellemesen a pihenő napokat. Aki teheti az unokákkal, gyerekekkel.
Had legyen szép és emlékezetes a Gyermeknap is!
Tóth Árpád: Pünkösdi Gyermeknap
Itt van, nemde,
Ön is vette észre,
A gyermeknap,
Mely terhet ró kendre?
Urnák állnak
Kint az utcasarkon,
S a sarkadra
Lépnek s mondják: pardon!
Úrnők mondják:
"Pardon! álljon meg kegyed,
S ejtsen az urnába
Fillért avagy bankjegyet."
És az arcunk
Szép lesz, mint a kréta,
Eszünkbejut tegnapelőttről
A margaréta,
Hej,
S búsan lecsügged a fej.
Ámde
A bún az ember
Könnyen tul ad,
S ismét víg lesz a hangulat,
Mert Borbély Lili,
Ki a táncban cárnő,
S aki a legszebb hacacárnő,
Ellejti még egyszer
A hacacárét,
S te úgy véled, jó olvasóm,
Hogy nem kár
Az utolsó krajcárért,
Mely zsebedben maradt még ma,
S kiadod azt is
Jótékony célra.
Azonban
A jótékonysági haszonban
Percentet ad ő is,
A Nagyerdő.
Hol illatos lesz a lég
A sok néptől,
Mint a tepertő,
És elfogy sok sör,
És sok bor is,
És boldog lesz sok káplár
És sok Boris,
És lezajlik
A víg népünnep,
Lesz sok rúdmászás
És nem kevés
Lepényevés
És egyéb attrakciói
A szent ügynek.
Így a város
Minden lakója
Lerója
A gyermeknapi akciót,
S csak én egyedül képezek
Egy nem ünneplő frakciót.
Ajkamon sóhaj rándul át,
Mert nem tehetek az urnákba,
Legfeljebb, sajnos,
Pár zálogcédulát.
Had legyen szép és emlékezetes a Gyermeknap is!
Tóth Árpád: Pünkösdi Gyermeknap
Itt van, nemde,
Ön is vette észre,
A gyermeknap,
Mely terhet ró kendre?
Urnák állnak
Kint az utcasarkon,
S a sarkadra
Lépnek s mondják: pardon!
Úrnők mondják:
"Pardon! álljon meg kegyed,
S ejtsen az urnába
Fillért avagy bankjegyet."
És az arcunk
Szép lesz, mint a kréta,
Eszünkbejut tegnapelőttről
A margaréta,
Hej,
S búsan lecsügged a fej.
Ámde
A bún az ember
Könnyen tul ad,
S ismét víg lesz a hangulat,
Mert Borbély Lili,
Ki a táncban cárnő,
S aki a legszebb hacacárnő,
Ellejti még egyszer
A hacacárét,
S te úgy véled, jó olvasóm,
Hogy nem kár
Az utolsó krajcárért,
Mely zsebedben maradt még ma,
S kiadod azt is
Jótékony célra.
Azonban
A jótékonysági haszonban
Percentet ad ő is,
A Nagyerdő.
Hol illatos lesz a lég
A sok néptől,
Mint a tepertő,
És elfogy sok sör,
És sok bor is,
És boldog lesz sok káplár
És sok Boris,
És lezajlik
A víg népünnep,
Lesz sok rúdmászás
És nem kevés
Lepényevés
És egyéb attrakciói
A szent ügynek.
Így a város
Minden lakója
Lerója
A gyermeknapi akciót,
S csak én egyedül képezek
Egy nem ünneplő frakciót.
Ajkamon sóhaj rándul át,
Mert nem tehetek az urnákba,
Legfeljebb, sajnos,
Pár zálogcédulát.
2008. május 22., csütörtök
Vasárnap Gyermeknap
| Rating: | ★★★★★ |
| Category: | Other |
Nemzetközi Gyermeknap.
2008 Május 25.
A világ több országában megtartott ünnepe.
1950. óta május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949. novemberi határozata alapján. A cél ekkor az elmaradott, háború sújtotta országok gyermekeinek megsegítését szolgáló akciók szervezése volt.
Ezen a napon minden nagyobb településen játékos programokat, versenyeket, báb- és színielőadásokat rendeznek a gyermekek számára. Hasonló rendezvény már a II. vh. előtt is létezett: gyermekhét, amely először 1931. májusában került megrendezésre, elsősorban jótékonysági céllal.
(Egy- két link ajánlat tőlem, szeretettel a kicsiknek).
Játékos szendvicsek gyereknapra
Medvefej
Hozzávalók:
a húsos krémhez: 10 dkg főtt sonka, 10 dkg párizsi, 10 dkg főtt tarja, 4 db főtt tojás, 10 dkg Rama margarin, reszelt sajt, só, mustár, bors; a szendvicsekhez: szeletelt toast kenyér, 1 csokor retek, 1 kis üveg fekete olivabogyó, 1 kaliforniai paprika, salátalevelek
A húsos krémhez a sonkát, a párizsit, a tarját és a főtt tojásokat ledaráljuk. A margarint kihabosítjuk, összekeverjük a ledarált masszával és a reszelt sajttal. Sóval, borssal, mustárral ízesítjük. A kenyérszeleteket aranybarnára sütjük, majd megkenjük a húskrémmel. A medve szemét retekszeletekből, pupilláját és orrát félbevágott olivabogyóból rakjuk ki. Szája vékony csíkra vágott piros kaliforniai paprika. A hajához a friss salátaleveleket vékony csíkokra vágjuk, és óvatosan belenyomkodjuk a krémbe.
Boszorkányfej
Hozzávalók:
a metélőhagymás margarinhoz: 25 dkg Rama, 1 csokor metélőhagyma, őrölt koriander, őrölt fekete bors, só; a szendvicsekhez: szeletelt toast kenyér, db főtt tojás, kis üveg csemege uborka, konzerv mini csöves kukorica, pirosarany, lilahagyma, metélőhagyma, salátalevelek
A margarint finomra vágott metélőhagymával, korianderrel, borssal, sóval ízesítve jól elkeverjük. A pirítóst aranybarnára sütjük, és megkenjük metélőhagymás margarinkrémmel. A boszorkány szeme karikákra vágott főtt tojás és csemege uborka, közepén egy csepp pirosarannyal. Szempillát is készíthetünk rövidre vágott metélőhagymából. Az orra félbevágott mini kukoricából készül, szája pedig lilahagyma. A hajához a friss salátaleveleket vékony csíkokra vágjuk, és óvatosan belenyomkodjuk a metélőhagymás margarinkrémbe.
Macskaarc
Hozzávalók:
a tojásos krémhez: 4 db főtt tojás, 10 dkg Rama margarin, 1 dl tejföl, 1-2 szál aprított újhagyma, mustár, só, fehér bors; a szendvicsekhez: szeletelt toast kenyér, 1 db főtt répa, konzerv mini csöves kukorica, kígyóuborka, 2-3 mini paradicsom, néhány szál ropi, salátalevelek
A főtt tojások sárgáját összetörjük, a fehérjét apró kockákra vágjuk. A margarint kihabosítjuk, hozzáadjuk a tejfölt, az áttört sárgáját, a felkockázott fehéjét és az apróra vágott újhagymát, jól összekeverjük, mustárral, sóval, borssal ízesítjük.
A kenyérszeleteket aranybarnára sütjük, és megkenjük tojásos margarinkrémmel. Szeletelt főtt répát teszünk a szemének, pupillának pedig egy-egy szelet mini kukoricát. A macska orra egy félbevágott mini paradicsom, szája pedig fél kígyóuborka szelet. A haját szintén salátalevélből készíthetjük el, salátaleveleket vékony csíkokra vágjuk, és belenyomkodjuk a tojásos margarinkrémbe. A macska bajsza 2-2 szál ropi.
Szendvicskígyó
Hozzávalók:
a metélőhagymás margarinhoz: 25 dkg Rama, 1 csokor metélőhagyma, őrölt koriander, őrölt fekete bors, só; a szendvicsekhez: 1 bagett vagy 2 nagy sós kifli, 1 csokor retek, 1 kígyó uborka, 1 db mini paradicsom, olajbogyó
A margarint finomra vágott metélőhagymával, korianderrel, borssal, sóval ízesítve jól elkeverjük. A bagettet vagy a kiflit karikákra vágjuk, és vastagon megkenjük metélőhagymás margarinkrémmel. A szeleteket a tálcán egymás mögé helyezzük. A kígyó szeme két paradicsomkarika és olajbogyó, szája pedig félbevágott uborka. A kígyó testén az uborka- és retekszeleteket felváltva nyomjuk a margarinba.
(forrás: origo.hu/noilapozo)(foto, Rama)
Csoóri Sándor: Dióbél Bácsi
Ki lakik a dióhéjba?-
Nem lakhat ott bárki,
Csak Dióbél bácsi.
Ha rácsapsz a dióhéjra,
kinyilik a csontkapuja,
és cammogva előmászik
vén Dióbél bácsi -
csak a szád
tátsd ki!
Weöres Sándor: Bodri
Bodri kutya sétál,
füle-farka szétáll,
itatója kicsi kút,
etetője mély tál.
Kőkerítés szélinél
tarka macska üldögél,
észreveszi a kutyát,
megmássza a szilvafát.
Ziki - zaka zakatol,
Megy a vonat valahol.
Én leszek a vasutas,
Te meg legyél az utas!
Gyermeknapra - zene (nosztalgia)... itt
2008. május 21., szerda
"aranyos" kis történet....
| Rating: | ★★★★★ |
| Category: | Other |
Az Istentisztelet vége felé a lelkész megkérdezte nyáját:
- Hányan bocsátottatok meg az ellenetek vétkezőknek?
Mindenki feltartotta a kezét, kivéve egy törékeny idős hölgyet.
- Kovács néni!? Ön elzárkózik attól, hogy megbocsásson
ellenségeinek?!
- Nekem nincs egyetlen ellenségem sem - mondta kedvesen
mosolyogva az apró hölgy.
- Asszonyom, ez igen szokatlan. megkérdezhetem,
mennyi idős is Ön?
- Kilencvennyolc múltam - felelte az ősz matróna.
- Kedves asszonyom, megkérhetem, hogy jöjjön ki ide a
gyülekezet elé, s mesélje el nekünk, miképpen lehetséges,
hogy valaki majdnem százéves, és nincs egyetlen ellensége sem!
Az aranyos néni kitotyogott a lelkész mellé, s zembefordult a
gyülekezettel, és csak ennyit mondott angyali mosollyal: -
- túléltem a rohadékokat!
2008. május 20., kedd
Sütés nélküli finomságok...
ALMASZALÁMI
Hozzávalók:
25 dkg megtisztított puha alma (tisztán mérve)
25 dkg cukor
3 dkg vaj
5 dkg darált dió
5 dkg mazsola
1 púpozott evőkanál kakaócukor a külsejére
Elkészítés:
Az almát vékonyra szeleteljük, majd a cukorral és
a vajjal saját levében addig pároljuk, míg teljesen
szét nem fő. Ekkor belekeverjük a diót, a mazsolát
és a kakaót, és kevergetve olyan sűrűre főzzük,
hogy összetapadjon.
(vigyázni kell, mert könnyen leég!)
Gyúródeszkára cukrot hintünk, és az almás
masszát csíkban ráhalmozzuk, majd hűlni hagyjuk.
Ha kihűlt, vizes kézzel hengert formázunk belőle
és a cukorba forgatjuk. Néhány napig állni hagyjuk
(szellős helyen), hogy megszikkadjon, majd vizes
késsel szeleteljük.
***
ANANÁSZTORTA SÜTÉS NÉLKÜL
Hozzávalók egy 1 l-es formához:
40 dkg vaníliás ostya
3 dkg cukor
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg natúr tejszínkrémsajt
1 nagy doboz darabolt ananász
5 dkg durvára vágott dió
1 teáskanál vanília-kivonat
Elkészítés:
A morzsolt ostya egyharmadát 1 l-es üvegtálba
szórjuk. Fakanállal összekeverjük a krémsajtot,
az olvasztott vajat, a cukrot, a lecsöpögtetett
ananászt, a diót és a vanília-kivonatot.
Felét a tálba simítjuk, megszórjuk a morzsával
és megismételjük a rétegezést. Kissé
megnyomkodjuk, majd 3 órára a
hűtőszekrénybe tesszük.
Elkészítési idő: 15 perc
Hűtési idő: 3 óra
***
BABAPISKÓTA-TORTA EPERREL
Hozzávalók egy 26 cm-es tortához:
18 dkg babapiskóta
35 dkg Mascarpone krémsajt
2 dl félédes bor
2 dl tejszín
30 dkg eper
Elkészítés:
A babapiskótákat megforgatjuk a borban. A
Mascarpone krémsajt felét egy mély tálba
halmozzuk és kirakjuk a babapiskótával.
Beborítjuk a megtisztított, felszeletelt sajtot
Robotgéppel, a legmagasabb fokozaton
kemény habbá verjük a tejszínt. A desszert
tetejére habrózsákat nyomunk és a maradék
eperrel díszítjük. Két órára hűtőszekrénybe helyezzük.
Elkészítési idő: 20 perc
Hűtési idő: 2 óra
***
BANANA SPLIT TORTA
Hozzávalók:
40 dkg vaníliás omlós keksz
12 dkg vaj
20 dkg krémtúró
6 banán
1 doboz darabolt ananász
5 dkg durvára vágott dió
3 dl tejszín
1 teáskanál vanília-kivonat
Elkészítés:
Kivajazunk egy 23x33 cm-es formát. Tálban
összekeverjük a morzsolt kekszet a vajjal.
Erősen a forma aljába nyomkodjuk. Robotgéppel,
közepes fokozaton habosra keverjük a krémtúró
a cukor felével, majd a kekszrétegre halmozzuk.
Meghintjük a lecsöpögtetett darabolt ananásszal
és kirakjuk a banánkarikákkal. Robotgéppel, a
legmagasabb fokozaton kemény habbá verjük a
tejszínt a maradék cukorral és a vanília-kivonattal.
A habot a gyümölcsökre halmozzuk és megszórjuk
a durvára vágott dióval.
Egy órára a hűtőszekrénybe helyezzük.
Elkészítési idő: 30 perc
Hűtési idő: 1 óra
***
CSOKOLÁDÉ BOMBA
Hozzávalók:
25 babapiskóta
15 dkg porcukor
20 dkg vaj
3 tojás
3 dkg kakaó
1-2 evőkanál rum
tejszínhab
Elkészítés:
A tojássárgákat habosra keverjük a vajjal, és a cukorral.
Majd közékeverjük a kakaót, és a tojások kemény
habbá vert fehérjéjét, végül rummal ízesítjük. Ebből a
krémből egy réteget terítünk egy mély üvegtál aljára,
amelyre egy sor babapiskótát teszünk, ezt a sort ismét
krémmel fedjük le. Mindezt addig folytatjuk, amíg a
hozzávalók tartanak. A sütemény tetejét krémmel vonjuk
be. Egy napig a hűtőben tartjuk, és közvetlenül tálalás
előtt 3 deci tejszínből vert kemény édes habbal tálaljuk.
***
DATOLYAGOLYÓK
Hozzávalók:
20 dkg datolya
10 dkg mogyoró
5 dkg csokoládé
5 dkg porcukor
1 tojásfehérje
só
Elkészítés:
A kimagozott datolyát nagyon apróra vágjuk, a
mogyorót ledaráljuk, a csokoládét lereszeljük.
A tojásfehérjéből egy csipet sóval kemény
habot verünk. A hozzávalókból jól gyúrható
masszát készítünk, majd vizes kézzel golyókat
formálunk belőle. A golyókat kakaóporba, vagy
porcukorba forgatjuk, és tálalásig hűtőben tároljuk.
***
GYÜMÖLCSÖS TÚRÓRÚD
Hozzávalók:
8 dkg mazsola
3 cl rum
30 dkg tehéntúró
10 dkg vaj
2 db tojássárgája
8 dkg vaníliás cukor
1 dl tejföl
1 citrom
1/2 citrom héja
2 dl tejszín
20 dkg gyümölcs
Elkészítés:
A mazsolát a rumba áztatjuk, a túrót áttörjük, és
keverőtálba tesszük. A vajat a tojássárgákkal,
vaníliás cukorral simára keverjük. Hozzáadjuk
a tejfölt, a citromlevet és a reszelt citromhéjjal
ízesítve habos krémmé keverjük. Végül
belekeverjük a túrót és a mazsolát.
Megnedvesített konyharuhába téve rúd alakúra
formázzuk, szorosan felcsavarjuk a ruhával,
zsineggel átkötjük és nehezéket rátéve a
hűtőbe tesszük. Legalább 12 órát hűtjük.
Kicsomagolva meleg vízbe mártott késsel
felvágjuk. Tejszínhabbal és gyümölcsökkel
díszítve tálaljuk.
***
HÓVIHARTORTA
Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához:
2,4 l vaníliafagylalt
2 dl tejszín
20 dkg csokoládés omlós keksz
5 dkg mazsola
7 dkg szálasra vágott mandula
6 cl kakaólikőr
1 evőkanál porcukor
Elkészítés:
A fagylaltot 10 percig állni hagyjuk
szobahőmérsékleten, majd belekeverjük
a morzsolt kekszet, a mazsolát, a likőrt és a
mandulát. Egy 26 cm-es kapcsos tortaformába
simítjuk és 4 órára lefagyasztjuk.
Robotgéppel, a legmagasabb fokozaton
kemény habbá verjük a tejszínt a porcukorral.
A kapcsos peremet eltávolítjuk, a fagylalttorta
tetejét és oldalát is bevonjuk tejszínhabbal.
Elkészítési idő: 15 perc
Hűtési idő: 4 óra
***
KÖRTEKUPOLA
Hozzávalók egy 2 l-es, félgömb alakú formához:
1 olasz piskóta
6 tojássárgája
2 dl tej
2 dl tejszín
15 dkg porcukor
4 nagy, érett körte
1,2 dl tokaji bor
1 teáskanál rum
2 teáskanál barnacukor
1 teáskanál vaj
Kakaó a szóráshoz
Elkészítés:
Lábasban összekeverjük a tojássárgáját a cukorral,
majd a borral is. Kis lángon, fakanállal állandóan
keverve addig főzzük, amíg be nem vonja egy
fémkanál hátát. Azonnal áttesszük egy jeges vízzel
félig teli tálba és kihűlésig keverjük. Közben
apránként belekeverjük a tejet és a tejszínt.
Fagylaltgépbe öntjük és az előírás szerint fagyasztjuk.
A meghámozott, felszeletelt körtét vajon 2 percig
pároljuk. Meghintjük a barnacukorral, majd
meglocsoljuk a rummal. A piskótát vékonyan
felszeleteljük, felével kibéleljük a 2 l-es, félgömb
alakú formát. Ügyesen ráfektetjük a körteszeleteket,
hogy az oldalára is jusson.
A formát megtöltjük a fagylalttal és befedjük a maradék piskótaszeletekkel. Ráborítunk egy lapos tálat és 2 órára lefagyasztjuk. Fogyasztás előtt 20 perccel áttesszük a hűtőszekrénybe.
A forma alját meleg vízbe mártjuk, majd a tállal együtt
megfordítjuk és óvatosan kirázzuk. Kakaóval
meghintve tálaljuk.
Elkészítési idő: 45 perc
Hűtési idő: 2 óra
***
MENTOLOS KEKSZTORTA
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
20 dkg vaníliás keksz
6 dkg olvasztott vaj
3 dl tejszín
10 dkg mentolos kemény cukorka
20 dkg pille habcukor
15 dkg durvára vágott dió
Elkészítés:
A morzsolt kekszet összekeverjük a vajjal. Felét
erősen egy 24 cm-es tortaforma aljába nyomkodjuk.
Robotgéppel, a legmagasabb fokozaton kemény
habbá verjük a tejszínt. Belekeverjük a porrá tört
mentolos cukorkát, az apróra vágott habcukrot
és a durvára vágott diót. A habot a formába
simítjuk és beborítjuk a mradék morzsolt keksszel.
Kissé belenyomkodjuk, majd 12 órára
hűtőszekrénybe tesszük.
Elkészítési idő: 30 perc
Hűtési idő: 12 óra
***
SZIVÁRVÁNYTORTA
Hozzávalók egy 24 cm-es formához:
20 dkg vaníliás keksz
6 dkg olvasztott vaj
3 dl zöldcitromszörbet
3 dl málnaszörbet
3 dl narancsszörbet
málna a díszítéshez
Elkészítés:
Tálban összekeverjük a morzsolt kekszet a vajjal
és egy 24 cm-es kapcsos tortaforma aljába
nyomkodjuk. A kissé felengedett szörbeteket
egymás után a formába simítjuk, majd fél órára
lefagyasztjuk. A kapcsos peremet eltávolítjuk,
a torta tetejét málnaszemekkel díszítjük.
Elkészítési idő: 20 perc
Hűtési idő: 30 perc
Hozzávalók:
25 dkg megtisztított puha alma (tisztán mérve)
25 dkg cukor
3 dkg vaj
5 dkg darált dió
5 dkg mazsola
1 púpozott evőkanál kakaócukor a külsejére
Elkészítés:
Az almát vékonyra szeleteljük, majd a cukorral és
a vajjal saját levében addig pároljuk, míg teljesen
szét nem fő. Ekkor belekeverjük a diót, a mazsolát
és a kakaót, és kevergetve olyan sűrűre főzzük,
hogy összetapadjon.
(vigyázni kell, mert könnyen leég!)
Gyúródeszkára cukrot hintünk, és az almás
masszát csíkban ráhalmozzuk, majd hűlni hagyjuk.
Ha kihűlt, vizes kézzel hengert formázunk belőle
és a cukorba forgatjuk. Néhány napig állni hagyjuk
(szellős helyen), hogy megszikkadjon, majd vizes
késsel szeleteljük.
***
ANANÁSZTORTA SÜTÉS NÉLKÜL
Hozzávalók egy 1 l-es formához:
40 dkg vaníliás ostya
3 dkg cukor
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg natúr tejszínkrémsajt
1 nagy doboz darabolt ananász
5 dkg durvára vágott dió
1 teáskanál vanília-kivonat
Elkészítés:
A morzsolt ostya egyharmadát 1 l-es üvegtálba
szórjuk. Fakanállal összekeverjük a krémsajtot,
az olvasztott vajat, a cukrot, a lecsöpögtetett
ananászt, a diót és a vanília-kivonatot.
Felét a tálba simítjuk, megszórjuk a morzsával
és megismételjük a rétegezést. Kissé
megnyomkodjuk, majd 3 órára a
hűtőszekrénybe tesszük.
Elkészítési idő: 15 perc
Hűtési idő: 3 óra
***
BABAPISKÓTA-TORTA EPERREL
Hozzávalók egy 26 cm-es tortához:
18 dkg babapiskóta
35 dkg Mascarpone krémsajt
2 dl félédes bor
2 dl tejszín
30 dkg eper
Elkészítés:
A babapiskótákat megforgatjuk a borban. A
Mascarpone krémsajt felét egy mély tálba
halmozzuk és kirakjuk a babapiskótával.
Beborítjuk a megtisztított, felszeletelt sajtot
Robotgéppel, a legmagasabb fokozaton
kemény habbá verjük a tejszínt. A desszert
tetejére habrózsákat nyomunk és a maradék
eperrel díszítjük. Két órára hűtőszekrénybe helyezzük.
Elkészítési idő: 20 perc
Hűtési idő: 2 óra
***
BANANA SPLIT TORTA
Hozzávalók:
40 dkg vaníliás omlós keksz
12 dkg vaj
20 dkg krémtúró
6 banán
1 doboz darabolt ananász
5 dkg durvára vágott dió
3 dl tejszín
1 teáskanál vanília-kivonat
Elkészítés:
Kivajazunk egy 23x33 cm-es formát. Tálban
összekeverjük a morzsolt kekszet a vajjal.
Erősen a forma aljába nyomkodjuk. Robotgéppel,
közepes fokozaton habosra keverjük a krémtúró
a cukor felével, majd a kekszrétegre halmozzuk.
Meghintjük a lecsöpögtetett darabolt ananásszal
és kirakjuk a banánkarikákkal. Robotgéppel, a
legmagasabb fokozaton kemény habbá verjük a
tejszínt a maradék cukorral és a vanília-kivonattal.
A habot a gyümölcsökre halmozzuk és megszórjuk
a durvára vágott dióval.
Egy órára a hűtőszekrénybe helyezzük.
Elkészítési idő: 30 perc
Hűtési idő: 1 óra
***
CSOKOLÁDÉ BOMBA
Hozzávalók:
25 babapiskóta
15 dkg porcukor
20 dkg vaj
3 tojás
3 dkg kakaó
1-2 evőkanál rum
tejszínhab
Elkészítés:
A tojássárgákat habosra keverjük a vajjal, és a cukorral.
Majd közékeverjük a kakaót, és a tojások kemény
habbá vert fehérjéjét, végül rummal ízesítjük. Ebből a
krémből egy réteget terítünk egy mély üvegtál aljára,
amelyre egy sor babapiskótát teszünk, ezt a sort ismét
krémmel fedjük le. Mindezt addig folytatjuk, amíg a
hozzávalók tartanak. A sütemény tetejét krémmel vonjuk
be. Egy napig a hűtőben tartjuk, és közvetlenül tálalás
előtt 3 deci tejszínből vert kemény édes habbal tálaljuk.
***
DATOLYAGOLYÓK
Hozzávalók:
20 dkg datolya
10 dkg mogyoró
5 dkg csokoládé
5 dkg porcukor
1 tojásfehérje
só
Elkészítés:
A kimagozott datolyát nagyon apróra vágjuk, a
mogyorót ledaráljuk, a csokoládét lereszeljük.
A tojásfehérjéből egy csipet sóval kemény
habot verünk. A hozzávalókból jól gyúrható
masszát készítünk, majd vizes kézzel golyókat
formálunk belőle. A golyókat kakaóporba, vagy
porcukorba forgatjuk, és tálalásig hűtőben tároljuk.
***
GYÜMÖLCSÖS TÚRÓRÚD
Hozzávalók:
8 dkg mazsola
3 cl rum
30 dkg tehéntúró
10 dkg vaj
2 db tojássárgája
8 dkg vaníliás cukor
1 dl tejföl
1 citrom
1/2 citrom héja
2 dl tejszín
20 dkg gyümölcs
Elkészítés:
A mazsolát a rumba áztatjuk, a túrót áttörjük, és
keverőtálba tesszük. A vajat a tojássárgákkal,
vaníliás cukorral simára keverjük. Hozzáadjuk
a tejfölt, a citromlevet és a reszelt citromhéjjal
ízesítve habos krémmé keverjük. Végül
belekeverjük a túrót és a mazsolát.
Megnedvesített konyharuhába téve rúd alakúra
formázzuk, szorosan felcsavarjuk a ruhával,
zsineggel átkötjük és nehezéket rátéve a
hűtőbe tesszük. Legalább 12 órát hűtjük.
Kicsomagolva meleg vízbe mártott késsel
felvágjuk. Tejszínhabbal és gyümölcsökkel
díszítve tálaljuk.
***
HÓVIHARTORTA
Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához:
2,4 l vaníliafagylalt
2 dl tejszín
20 dkg csokoládés omlós keksz
5 dkg mazsola
7 dkg szálasra vágott mandula
6 cl kakaólikőr
1 evőkanál porcukor
Elkészítés:
A fagylaltot 10 percig állni hagyjuk
szobahőmérsékleten, majd belekeverjük
a morzsolt kekszet, a mazsolát, a likőrt és a
mandulát. Egy 26 cm-es kapcsos tortaformába
simítjuk és 4 órára lefagyasztjuk.
Robotgéppel, a legmagasabb fokozaton
kemény habbá verjük a tejszínt a porcukorral.
A kapcsos peremet eltávolítjuk, a fagylalttorta
tetejét és oldalát is bevonjuk tejszínhabbal.
Elkészítési idő: 15 perc
Hűtési idő: 4 óra
***
KÖRTEKUPOLA
Hozzávalók egy 2 l-es, félgömb alakú formához:
1 olasz piskóta
6 tojássárgája
2 dl tej
2 dl tejszín
15 dkg porcukor
4 nagy, érett körte
1,2 dl tokaji bor
1 teáskanál rum
2 teáskanál barnacukor
1 teáskanál vaj
Kakaó a szóráshoz
Elkészítés:
Lábasban összekeverjük a tojássárgáját a cukorral,
majd a borral is. Kis lángon, fakanállal állandóan
keverve addig főzzük, amíg be nem vonja egy
fémkanál hátát. Azonnal áttesszük egy jeges vízzel
félig teli tálba és kihűlésig keverjük. Közben
apránként belekeverjük a tejet és a tejszínt.
Fagylaltgépbe öntjük és az előírás szerint fagyasztjuk.
A meghámozott, felszeletelt körtét vajon 2 percig
pároljuk. Meghintjük a barnacukorral, majd
meglocsoljuk a rummal. A piskótát vékonyan
felszeleteljük, felével kibéleljük a 2 l-es, félgömb
alakú formát. Ügyesen ráfektetjük a körteszeleteket,
hogy az oldalára is jusson.
A formát megtöltjük a fagylalttal és befedjük a maradék piskótaszeletekkel. Ráborítunk egy lapos tálat és 2 órára lefagyasztjuk. Fogyasztás előtt 20 perccel áttesszük a hűtőszekrénybe.
A forma alját meleg vízbe mártjuk, majd a tállal együtt
megfordítjuk és óvatosan kirázzuk. Kakaóval
meghintve tálaljuk.
Elkészítési idő: 45 perc
Hűtési idő: 2 óra
***
MENTOLOS KEKSZTORTA
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
20 dkg vaníliás keksz
6 dkg olvasztott vaj
3 dl tejszín
10 dkg mentolos kemény cukorka
20 dkg pille habcukor
15 dkg durvára vágott dió
Elkészítés:
A morzsolt kekszet összekeverjük a vajjal. Felét
erősen egy 24 cm-es tortaforma aljába nyomkodjuk.
Robotgéppel, a legmagasabb fokozaton kemény
habbá verjük a tejszínt. Belekeverjük a porrá tört
mentolos cukorkát, az apróra vágott habcukrot
és a durvára vágott diót. A habot a formába
simítjuk és beborítjuk a mradék morzsolt keksszel.
Kissé belenyomkodjuk, majd 12 órára
hűtőszekrénybe tesszük.
Elkészítési idő: 30 perc
Hűtési idő: 12 óra
***
SZIVÁRVÁNYTORTA
Hozzávalók egy 24 cm-es formához:
20 dkg vaníliás keksz
6 dkg olvasztott vaj
3 dl zöldcitromszörbet
3 dl málnaszörbet
3 dl narancsszörbet
málna a díszítéshez
Elkészítés:
Tálban összekeverjük a morzsolt kekszet a vajjal
és egy 24 cm-es kapcsos tortaforma aljába
nyomkodjuk. A kissé felengedett szörbeteket
egymás után a formába simítjuk, majd fél órára
lefagyasztjuk. A kapcsos peremet eltávolítjuk,
a torta tetejét málnaszemekkel díszítjük.
Elkészítési idő: 20 perc
Hűtési idő: 30 perc
2008. május 18., vasárnap
Keszthely
Pünkösdhétfőn kirándultunk Keszthelyen, nagyon szép idő volt,
kellemesen elfáradtunk. Megnéztük a Panoptikumot is, nekem nagyon tetszett.
Viszont nem árulnak balatoni halat, mert nincs, csak hekk-et sütnek!
De az is finom volt....
Májusban a kertben
Ez a legszebb hónap, mindennap más egy kicsit minden! Leveleznek a fák,
nyílnak a virágok... Az előkertben már nő a fű.
nyílnak a virágok... Az előkertben már nő a fű.
2008. május 17., szombat
2008. május 15., csütörtök
Borok és korok: a bor eredete
Borok és korok: a bor eredete
Már az ókorban is tudták, hogy bor nélkül a világ szürke és unalmasabb: bor kell a szerelmhez és a szerelmi csalódás elviseléséhez, a baráti beszélgetésekhez, bor mellett döntöttek háborúról és békéről, és bort ittak tiszteletre méltó őseink akkor is, ha semmi különös okuk nem volt rá. Éppúgy mint mi, a késői leszármazottak...
A szőlőnek ezt a nemes nedvét már ismerték az ókori Babilonban, többször szó esik róla a bibliában, sőt a főként sörivó egyiptomiak is szívesen ízlelgették. Persze, a találékony ember nemcsak szőlővel kísérletezett: kipróbált mindenféle erjeszthető gyümölcsöt, hogy alkoholt készítsen belőle. Vadkörtét, almát, epret, málnát, szedret szedett, hogy kipréselt levéből mámorító italt nyerjen. Az ókori szerzők beszámoltak datolyaborról, fügeborról, gránátalmaborról is.
A legfontosabb és legközkedveltebb jókedvre derítő nedű azonban mindmáig a bor maradt, amelynek készítésében művészi - és ínyenci - fokon először a régi görögök jeleskedtek. Azt hogy a bor milyen erős hatással volt kultúrájukra, világosan mutatja a görög ganosz szó, amely többek közt új bort jelent. Ganosz ezenfelül a tiszta, áttetsző folyadék csillogása is, és jelentheti a krisztálytiszta patakvizet, a mézet, egy érett fürt szőlőt vagy az érett nemes bort. Általánosabb értelemben a ganosz derűs, vidám látványt is jelent.
A borivás története
Manapság az a szokás, hogy többnyire étkezés közben isszuk a bort. Egyéb alkalmakkor bort inni - legalábbis nagy mennyiségben - részegségre vall. Az ókori Görögországban éppen fordított volt a helyzet. Evés közben igen mértékletesen ittak, reggeli után viszont szívesen fölhajtottak egy- egy pohárral, hasonlóan ahhoz, ahogy manapság sokan egy csésze feketekávét isznak. Estefelé a régi hellének külön összejöveteleket rendeztek, melyek fő napirendi pontja az ivászat volt. Ezeket a találkozókat szümpozionnak nevezték. A szó manapság tudós tanácskozásokat juttat eszünkbe, eredeti - és sokkal léderebb jelentése - eltűnt.
A szümpozion pontos fordítására nem vállalkozhatunk. Nem helyettesíthető sem az ivászattal, sem az angol party szóval. Az ókori görögöknél ugyanis meghatározott szabályok szerint végbemenő ceremóniáról volt szó. Ha főétkezésük, a vacsora ünnepi körülmények között, vagy baráti összejövetel keretében zajlott, akkor gyakran került sor erre a bizonyos szümpoziumra. Két külön részből állott az összejövetel. Az első részben a vendégek inkább csak ettek, a másodikban viszont a kupákat emelgették.
Eközben szárított gyümölcsöt - mandulát, szőlőt - rágcsáltak. Mikor kezdetét vette a vacsora, behozták az asztalokat. A szolgák ugyanis nem a tálcákat helyezték az asztalra, hanem a terített asztalt hozták be, és tették a heverőn nyújtózó vendégek elé. Ha már minden ételt lepusztítottak róla, a szolgák elvitték, és új asztalt hoztak helyette. Ezért az első, második és a többi fogást az asztalok sorszámáról nevezték el.
Az ókori görögöknél akkor kezdődött a szümpozium, ha már az utolsó asztalt is elvitték. A szolgák ekkor behozták a bort a nagy keverőkorsóban, mellette a kupákat. A vendégek fölálltak, a ház ura egy kis borral áldozatot mutatott be, ami abból állt, hogy egy kevés bort a földre loccsantott. Ezután hálaadó himnuszt zengtek, avagy Dionüszosz, a bor és a mulatság istenének dicséretét harsogták, melyek végeztével hivatalosan is kezdetét vette a szümpozion.
Mindenekelőtt kineveztek egy bormestert, aki meghatározta, hogy hány kupa bort kell elfogyasztani - az asztaltársak ugyanis kizárólag egyszerre ittak, a bormester felszólítására. Ő határozta meg azt is, hogy egy kupába mennyi bort kell tölteni, és ami ennél fogva is fontosabb: milyen legyen a víz és a bor keverési aránya. Tőle függött, hogy mennyire lesz bódító az ital, mellyel az asztaltársak a torkukat öntözgetik. Miután a vendégsereg minden tagja szigorúan ugyanannyiszor ürítette ki kupáját, hosszabb idő elteltével föl lehetett mérni, kinek mekkora az italbíró képessége.
Mikor az első edény tartalma elfogyott, újabb adagot kevertek, amelynek fogyasztását ismét a földre loccsantott áldozattal vezették be. Így tettek a soron következő többi adaggal is. A mindenkori bormester feladata volt, hogy utasítsa a keverést végző rabszolgát: annál jobban hígítsa a bort, minél későbbre jár az idő. A szokás az volt, hogy eleinte néhány teli kupa alig hígított bort nyelettek a vendégekkel, hadd emelkedjen a hangulat. Xenophón szerint Szókratésznek nem tetszett ez a szokás: "Én, barátaim, teljes szívemmel az ivás mellett vagyok. Mert mélységesen igaz, hogy a bor, lelkünket öntözvén csitítja a fájdalmat, mint ahogy az olaj föllobbbantja a lángot. Ám nekem úgy tűnk, hogy az emberi test hasonlatos a növényekhez. Ha túlságosan bőven öntözik őket az istenek, nem tudnak kiegyenesedni, nem járja át őket az enyhe szellő lehelete; ám ha csak annyit isznak, amennyire szükségük van, szálegyenesen nőnek, virágot hajtanak és gyümölcsöt teremnek. Hasonlóképpen mi is: ha színültig töltjük a kupát, testünk és lelkünk megbicsaklik hamarosan, levegőt is nehezen kapunk, szó meg alig jön a szánkra. Ám ha a szolgák gyakran, de csak mértékkel töltenek kicsiny poharainkba, a bor nem részegít meg bennünket, hanem édes ösztönzése révén egyre vidámabbak leszünk."
Később a római korban kissé változtak a szokások. Az áldozat bemutatását ugyan nem hagyták el, de a fő cél a lerészegedés lett. Nemcsak fényes lakomákon, henem otthon, egyedül is nyakalták a bort. Evés közben részegedtek le a vendégek, mint azt a kortárs íróktól megtudhatjuk. Másrészt viszont Horatius személyében megjelenik az ínyenc, a nemes borok kedvelője, aki vidéki házában, barátja társaságában ízlelgeti nagy élvezettel saját termését. A klasszikus görög korban az együttlét öröme és a szertartásosság jellemezte a borfogyasztást. Rómában ez magánjellegűvé, személyessé vált. Horatius ódáival színre lép a "modern" részeg ember.
A ránk maradt szövegekből elég könnyű rekonstruálni a korabeli erkölcsöket és szokásokat, ám a régi borok ízét meghatározni annál nehezebb. Akkoriban a borászati eljárások még nem voltak olyan tökéletesek, mint manapság, ezért elképzelhető, hogy tökéletlen technikájuk miatt eleink nem voltak képesek teljesen száraz bort előállítani. Bizonyos szőlőfajták bizonyos termőtalajon, bizonyos klíma hatására hozhattak olyan termést, melyből aztán a mai, könnyű borhoz hasonló ital forrott ki. A másik probléma: miért kellett a bort hígítan? A vízzel való keverést talán azzal lehet magyarázni, hogy a házigazdák így akarták megakadályozni a vendégek korai lerészegedésést. Ez azonban nem tűnik elegendő oknak.
A régi borok valószínűleg meglehetősen nehezek lehettek, szesztartalmuk bizonyára elérte a 16-18 fokot, annál is inkább, mivel a szőlőtermelő vidékek akkoriban sokkal délebbre terültek el, és köztudott volt, hogy a déli borok erősebbek, édesebbek a többinél.
A legrégebbi ismert bor Homérosz tanúsága szerint egy, a trákiai partokon termő szőlőfajta leve. Homérosz azt írja, hogy Odüsszeusz ezzel a borral bódítatta el polüphémoszt, a külopszt, mert ezt a bort az emberek hússzorosra hígítva isszák. Ebben az állításban nyilván van némi költői túlzás: azt akarja vele kifejezni a szerző, hogy igen erős italról van szó. Hétköznapi erejű bornak akkoriban az számított, melynek egységnyi részét három egységnyi vízzel kellett hígítani. A későbbiekben azonban Rómában, ahogy egyes nagyobb szőlővidékek hírnévre, önálló arculatra tettek szert, a hígítás egyre inkább kiment a divatból. Horatius a világ minden kicsérét meg nem engedte volna, hogy a falernumiba vizet öntsenek. A császárkorban a szerzők már nemcsak a borról beszélnek, külön szóval (merum) jelölik a tiszta, vizezetlen italt. Az idősebb Plinius Historia Naturalis című művének XV. kötetében, melyet a szőlészet-borászat témájának szentel, mintegy nyolcvanra becsüli a jelesebb szőlővidékek számát, a borfajtákat pedig száznyolcvanra.
A görög borok között a szigeteken termő fajták a leghíresebbek: a leszboszi, a taszoszi, a kioszi. A Kiosz szigetén termő bort tengervízzel keverték. A görög szigeteken ez meglehetősen elterjedt gyakorlat volt, így valószínűleg jobban bírták a borok a hosszú utazást, mivel a legjobb görög borok távoli vidékekre is eljutottak. Egyes források szerint a tengervízzel való hígítás jót tesz a bornak, mások szerint viszont csak hitvány fajtákat szabad így kezelni. Itáliában csak az i. e. II. század végétől kezdve vált szokássá az egyes szőlővidékek megkülönböztetése. I. e. 45-ben nagy feltűnést keltett, mikor Julis Ceasar négyfajta bort kínált vendégeinek abból az alkalomból, hogy negyedszer választották konzullá. Addig csupán a bor évjáratát jelölték, annak a konzulnak a nevével, aki abban az évben hatalmon volt.
Az egyik igen jó termésű évben, i. e. 121-ben Lucius Opimius volt a konzul. Ekkor "A nap hatására úgy megért a szőlő, hogy még ma is őriznek közel kétszáz éves borokat, amelyek már olyanok, mint a keserű méz" - írja Plinius. Az "opimusi bor" nagyon jó évjáratú bort jelentett ezután.
A borászati eljárások az ókorban elég tökéletlenek lehettek, a kádban való erjesztést nem ismerték, ezért úgy vélhetnénk, hogy eleink főként fiatal borokat ittak, mivel a nemes ital hamar rájuk savanyodott. Csakhogy nem így volt, mert ittak öt-, hét-, tizenöt, huszonöt éves borokat is. A tizenöt-húsz éves bor volt a leggyakoribb. Manapság azonban csak a kivételesen jó évjáratok zamata javul ennyi idő elteltével. A kérdést tovább bonyolítja, hogy az ókori szerzők soha nem jelezték pontosan, hogy édes vagy száraz borról beszélnek, és ha édes, akkor vajon természetes vagy mesterségesen édesített. Soha nem tisztázták, likőrbor avagy érlelt bor az írásuk tárgya. A fehér bort többre tartották a vörösnél: több szerző recepttel is szolgál, hogyan lehet a "fekete bort" fehérré változtatni.
Az antik korban az újborokat gyakran javították régebbi, jó évjáratokkal, ami elég hihetetlen, hiszen a silány bort nem tudták nemes itallá változtatni. Ám ha félretesszük modern normáinkat, érthetőbbé válik a dolog. Az ókoriak a bort másképp értékelték, mint mi. Számunkra a bor értéke eredetiségében, egyéni specialitásában rejlik, míg eleink számára inkább a különböző italok alapanyaga volt, amelybe vizet (néha sós vizet), gyantát és illatosítószereket adagoltak. A borok virágokkal való illatosítása az ókori borászat fontos ágazata volt, olyannyira, hogy a görög nyelvben külön szó jelölte a virágillatú bort; voltak rózsával, violával illatosított borok is. Plinius szerint az aromás borokat majdnem úgy készítik, mint az illatszereket. Először mirhát adnak hozzá, majd nádrust, nádszálakat és apró kátránygolyócskákat szórnak a mustba vagy az édes borba. Egyéb illatosító szerek: fehér üröm, sáfrány, levendula.
A kiválasztott illatszert a forrásban levő mustba tették, vagy a borba, amikor azt a tárolóedénybe töltötték. Az is előfordult azonban, hogy közvetlenül felszolgálás előtt illatosították. Az így preparált borok egyike-másika emlékeztethetett a mai vermutokra. Ha érés közben mézet kevertek a borokba, ezt nem annyira az ízesítés miatt tették, mint inkább az alkoholtartalom növelése végett. A borok füstölése is szokásos eljárás volt. Az italt tartalmazó edényt ilyenkor abban a helyiségben helyezték el, amelyen keresztül kiszállt a tűzhely füstje.
A gyantával illatosított bor - a híres reszina - ma sem ismeretlen Görögországban. Plinius az illatosított borok egyik jellegzetes fajtájaként említi. Noha Plinius az i. sz. I. században élt, ezt az eljárást régi hagyományként említi. Szerinte a görög szőlővidékeken ősi fogás az, hogy a forrásban levő mustba gyantát tesznek. A borillatosítás szokása egészen a középkor végéig fennmaradt. Később azonban nagyarányú szőlőtelepítések folytak. Ezek az újonnan telepített szőlők már a maiak közvetlen alődei voltak. Saját, egyéni zamatuk fölöslegessé tette, hogy idegen anyagokat keverjenek a borba.
A nőknek általában tilos volt bort fogyasztaniuk. Az ókori szerzők az i. e. II. századból idéznek olyan eseteket, mikor a férj megölte feleségét, csak azért, mert az titokban lelopódzott a borospincébe. A későbbiekben enyhült ez a kegyetlen gyakorlat, mivel Livia Augusta, Augustus császár felesége nyolcvanhat éves korában azt mondta, hogy magas életkorát a punicumi bornak köszönheti. Nem is ivott mást soha. A szümpozionhoz hasonló rendezvényeken a nők sohasem vehettek részt. Az ókori hellén és római társadalom teljes egészében a férfiak műve volt, és kizárólag férfiak számára.
(Forrás: vatel.hu)
Már az ókorban is tudták, hogy bor nélkül a világ szürke és unalmasabb: bor kell a szerelmhez és a szerelmi csalódás elviseléséhez, a baráti beszélgetésekhez, bor mellett döntöttek háborúról és békéről, és bort ittak tiszteletre méltó őseink akkor is, ha semmi különös okuk nem volt rá. Éppúgy mint mi, a késői leszármazottak...
A szőlőnek ezt a nemes nedvét már ismerték az ókori Babilonban, többször szó esik róla a bibliában, sőt a főként sörivó egyiptomiak is szívesen ízlelgették. Persze, a találékony ember nemcsak szőlővel kísérletezett: kipróbált mindenféle erjeszthető gyümölcsöt, hogy alkoholt készítsen belőle. Vadkörtét, almát, epret, málnát, szedret szedett, hogy kipréselt levéből mámorító italt nyerjen. Az ókori szerzők beszámoltak datolyaborról, fügeborról, gránátalmaborról is.
A legfontosabb és legközkedveltebb jókedvre derítő nedű azonban mindmáig a bor maradt, amelynek készítésében művészi - és ínyenci - fokon először a régi görögök jeleskedtek. Azt hogy a bor milyen erős hatással volt kultúrájukra, világosan mutatja a görög ganosz szó, amely többek közt új bort jelent. Ganosz ezenfelül a tiszta, áttetsző folyadék csillogása is, és jelentheti a krisztálytiszta patakvizet, a mézet, egy érett fürt szőlőt vagy az érett nemes bort. Általánosabb értelemben a ganosz derűs, vidám látványt is jelent.
A borivás története
Manapság az a szokás, hogy többnyire étkezés közben isszuk a bort. Egyéb alkalmakkor bort inni - legalábbis nagy mennyiségben - részegségre vall. Az ókori Görögországban éppen fordított volt a helyzet. Evés közben igen mértékletesen ittak, reggeli után viszont szívesen fölhajtottak egy- egy pohárral, hasonlóan ahhoz, ahogy manapság sokan egy csésze feketekávét isznak. Estefelé a régi hellének külön összejöveteleket rendeztek, melyek fő napirendi pontja az ivászat volt. Ezeket a találkozókat szümpozionnak nevezték. A szó manapság tudós tanácskozásokat juttat eszünkbe, eredeti - és sokkal léderebb jelentése - eltűnt.
A szümpozion pontos fordítására nem vállalkozhatunk. Nem helyettesíthető sem az ivászattal, sem az angol party szóval. Az ókori görögöknél ugyanis meghatározott szabályok szerint végbemenő ceremóniáról volt szó. Ha főétkezésük, a vacsora ünnepi körülmények között, vagy baráti összejövetel keretében zajlott, akkor gyakran került sor erre a bizonyos szümpoziumra. Két külön részből állott az összejövetel. Az első részben a vendégek inkább csak ettek, a másodikban viszont a kupákat emelgették.
Eközben szárított gyümölcsöt - mandulát, szőlőt - rágcsáltak. Mikor kezdetét vette a vacsora, behozták az asztalokat. A szolgák ugyanis nem a tálcákat helyezték az asztalra, hanem a terített asztalt hozták be, és tették a heverőn nyújtózó vendégek elé. Ha már minden ételt lepusztítottak róla, a szolgák elvitték, és új asztalt hoztak helyette. Ezért az első, második és a többi fogást az asztalok sorszámáról nevezték el.
Az ókori görögöknél akkor kezdődött a szümpozium, ha már az utolsó asztalt is elvitték. A szolgák ekkor behozták a bort a nagy keverőkorsóban, mellette a kupákat. A vendégek fölálltak, a ház ura egy kis borral áldozatot mutatott be, ami abból állt, hogy egy kevés bort a földre loccsantott. Ezután hálaadó himnuszt zengtek, avagy Dionüszosz, a bor és a mulatság istenének dicséretét harsogták, melyek végeztével hivatalosan is kezdetét vette a szümpozion.
Mindenekelőtt kineveztek egy bormestert, aki meghatározta, hogy hány kupa bort kell elfogyasztani - az asztaltársak ugyanis kizárólag egyszerre ittak, a bormester felszólítására. Ő határozta meg azt is, hogy egy kupába mennyi bort kell tölteni, és ami ennél fogva is fontosabb: milyen legyen a víz és a bor keverési aránya. Tőle függött, hogy mennyire lesz bódító az ital, mellyel az asztaltársak a torkukat öntözgetik. Miután a vendégsereg minden tagja szigorúan ugyanannyiszor ürítette ki kupáját, hosszabb idő elteltével föl lehetett mérni, kinek mekkora az italbíró képessége.
Mikor az első edény tartalma elfogyott, újabb adagot kevertek, amelynek fogyasztását ismét a földre loccsantott áldozattal vezették be. Így tettek a soron következő többi adaggal is. A mindenkori bormester feladata volt, hogy utasítsa a keverést végző rabszolgát: annál jobban hígítsa a bort, minél későbbre jár az idő. A szokás az volt, hogy eleinte néhány teli kupa alig hígított bort nyelettek a vendégekkel, hadd emelkedjen a hangulat. Xenophón szerint Szókratésznek nem tetszett ez a szokás: "Én, barátaim, teljes szívemmel az ivás mellett vagyok. Mert mélységesen igaz, hogy a bor, lelkünket öntözvén csitítja a fájdalmat, mint ahogy az olaj föllobbbantja a lángot. Ám nekem úgy tűnk, hogy az emberi test hasonlatos a növényekhez. Ha túlságosan bőven öntözik őket az istenek, nem tudnak kiegyenesedni, nem járja át őket az enyhe szellő lehelete; ám ha csak annyit isznak, amennyire szükségük van, szálegyenesen nőnek, virágot hajtanak és gyümölcsöt teremnek. Hasonlóképpen mi is: ha színültig töltjük a kupát, testünk és lelkünk megbicsaklik hamarosan, levegőt is nehezen kapunk, szó meg alig jön a szánkra. Ám ha a szolgák gyakran, de csak mértékkel töltenek kicsiny poharainkba, a bor nem részegít meg bennünket, hanem édes ösztönzése révén egyre vidámabbak leszünk."
Később a római korban kissé változtak a szokások. Az áldozat bemutatását ugyan nem hagyták el, de a fő cél a lerészegedés lett. Nemcsak fényes lakomákon, henem otthon, egyedül is nyakalták a bort. Evés közben részegedtek le a vendégek, mint azt a kortárs íróktól megtudhatjuk. Másrészt viszont Horatius személyében megjelenik az ínyenc, a nemes borok kedvelője, aki vidéki házában, barátja társaságában ízlelgeti nagy élvezettel saját termését. A klasszikus görög korban az együttlét öröme és a szertartásosság jellemezte a borfogyasztást. Rómában ez magánjellegűvé, személyessé vált. Horatius ódáival színre lép a "modern" részeg ember.
A ránk maradt szövegekből elég könnyű rekonstruálni a korabeli erkölcsöket és szokásokat, ám a régi borok ízét meghatározni annál nehezebb. Akkoriban a borászati eljárások még nem voltak olyan tökéletesek, mint manapság, ezért elképzelhető, hogy tökéletlen technikájuk miatt eleink nem voltak képesek teljesen száraz bort előállítani. Bizonyos szőlőfajták bizonyos termőtalajon, bizonyos klíma hatására hozhattak olyan termést, melyből aztán a mai, könnyű borhoz hasonló ital forrott ki. A másik probléma: miért kellett a bort hígítan? A vízzel való keverést talán azzal lehet magyarázni, hogy a házigazdák így akarták megakadályozni a vendégek korai lerészegedésést. Ez azonban nem tűnik elegendő oknak.
A régi borok valószínűleg meglehetősen nehezek lehettek, szesztartalmuk bizonyára elérte a 16-18 fokot, annál is inkább, mivel a szőlőtermelő vidékek akkoriban sokkal délebbre terültek el, és köztudott volt, hogy a déli borok erősebbek, édesebbek a többinél.
A legrégebbi ismert bor Homérosz tanúsága szerint egy, a trákiai partokon termő szőlőfajta leve. Homérosz azt írja, hogy Odüsszeusz ezzel a borral bódítatta el polüphémoszt, a külopszt, mert ezt a bort az emberek hússzorosra hígítva isszák. Ebben az állításban nyilván van némi költői túlzás: azt akarja vele kifejezni a szerző, hogy igen erős italról van szó. Hétköznapi erejű bornak akkoriban az számított, melynek egységnyi részét három egységnyi vízzel kellett hígítani. A későbbiekben azonban Rómában, ahogy egyes nagyobb szőlővidékek hírnévre, önálló arculatra tettek szert, a hígítás egyre inkább kiment a divatból. Horatius a világ minden kicsérét meg nem engedte volna, hogy a falernumiba vizet öntsenek. A császárkorban a szerzők már nemcsak a borról beszélnek, külön szóval (merum) jelölik a tiszta, vizezetlen italt. Az idősebb Plinius Historia Naturalis című művének XV. kötetében, melyet a szőlészet-borászat témájának szentel, mintegy nyolcvanra becsüli a jelesebb szőlővidékek számát, a borfajtákat pedig száznyolcvanra.
A görög borok között a szigeteken termő fajták a leghíresebbek: a leszboszi, a taszoszi, a kioszi. A Kiosz szigetén termő bort tengervízzel keverték. A görög szigeteken ez meglehetősen elterjedt gyakorlat volt, így valószínűleg jobban bírták a borok a hosszú utazást, mivel a legjobb görög borok távoli vidékekre is eljutottak. Egyes források szerint a tengervízzel való hígítás jót tesz a bornak, mások szerint viszont csak hitvány fajtákat szabad így kezelni. Itáliában csak az i. e. II. század végétől kezdve vált szokássá az egyes szőlővidékek megkülönböztetése. I. e. 45-ben nagy feltűnést keltett, mikor Julis Ceasar négyfajta bort kínált vendégeinek abból az alkalomból, hogy negyedszer választották konzullá. Addig csupán a bor évjáratát jelölték, annak a konzulnak a nevével, aki abban az évben hatalmon volt.
Az egyik igen jó termésű évben, i. e. 121-ben Lucius Opimius volt a konzul. Ekkor "A nap hatására úgy megért a szőlő, hogy még ma is őriznek közel kétszáz éves borokat, amelyek már olyanok, mint a keserű méz" - írja Plinius. Az "opimusi bor" nagyon jó évjáratú bort jelentett ezután.
A borászati eljárások az ókorban elég tökéletlenek lehettek, a kádban való erjesztést nem ismerték, ezért úgy vélhetnénk, hogy eleink főként fiatal borokat ittak, mivel a nemes ital hamar rájuk savanyodott. Csakhogy nem így volt, mert ittak öt-, hét-, tizenöt, huszonöt éves borokat is. A tizenöt-húsz éves bor volt a leggyakoribb. Manapság azonban csak a kivételesen jó évjáratok zamata javul ennyi idő elteltével. A kérdést tovább bonyolítja, hogy az ókori szerzők soha nem jelezték pontosan, hogy édes vagy száraz borról beszélnek, és ha édes, akkor vajon természetes vagy mesterségesen édesített. Soha nem tisztázták, likőrbor avagy érlelt bor az írásuk tárgya. A fehér bort többre tartották a vörösnél: több szerző recepttel is szolgál, hogyan lehet a "fekete bort" fehérré változtatni.
Az antik korban az újborokat gyakran javították régebbi, jó évjáratokkal, ami elég hihetetlen, hiszen a silány bort nem tudták nemes itallá változtatni. Ám ha félretesszük modern normáinkat, érthetőbbé válik a dolog. Az ókoriak a bort másképp értékelték, mint mi. Számunkra a bor értéke eredetiségében, egyéni specialitásában rejlik, míg eleink számára inkább a különböző italok alapanyaga volt, amelybe vizet (néha sós vizet), gyantát és illatosítószereket adagoltak. A borok virágokkal való illatosítása az ókori borászat fontos ágazata volt, olyannyira, hogy a görög nyelvben külön szó jelölte a virágillatú bort; voltak rózsával, violával illatosított borok is. Plinius szerint az aromás borokat majdnem úgy készítik, mint az illatszereket. Először mirhát adnak hozzá, majd nádrust, nádszálakat és apró kátránygolyócskákat szórnak a mustba vagy az édes borba. Egyéb illatosító szerek: fehér üröm, sáfrány, levendula.
A kiválasztott illatszert a forrásban levő mustba tették, vagy a borba, amikor azt a tárolóedénybe töltötték. Az is előfordult azonban, hogy közvetlenül felszolgálás előtt illatosították. Az így preparált borok egyike-másika emlékeztethetett a mai vermutokra. Ha érés közben mézet kevertek a borokba, ezt nem annyira az ízesítés miatt tették, mint inkább az alkoholtartalom növelése végett. A borok füstölése is szokásos eljárás volt. Az italt tartalmazó edényt ilyenkor abban a helyiségben helyezték el, amelyen keresztül kiszállt a tűzhely füstje.
A gyantával illatosított bor - a híres reszina - ma sem ismeretlen Görögországban. Plinius az illatosított borok egyik jellegzetes fajtájaként említi. Noha Plinius az i. sz. I. században élt, ezt az eljárást régi hagyományként említi. Szerinte a görög szőlővidékeken ősi fogás az, hogy a forrásban levő mustba gyantát tesznek. A borillatosítás szokása egészen a középkor végéig fennmaradt. Később azonban nagyarányú szőlőtelepítések folytak. Ezek az újonnan telepített szőlők már a maiak közvetlen alődei voltak. Saját, egyéni zamatuk fölöslegessé tette, hogy idegen anyagokat keverjenek a borba.
A nőknek általában tilos volt bort fogyasztaniuk. Az ókori szerzők az i. e. II. századból idéznek olyan eseteket, mikor a férj megölte feleségét, csak azért, mert az titokban lelopódzott a borospincébe. A későbbiekben enyhült ez a kegyetlen gyakorlat, mivel Livia Augusta, Augustus császár felesége nyolcvanhat éves korában azt mondta, hogy magas életkorát a punicumi bornak köszönheti. Nem is ivott mást soha. A szümpozionhoz hasonló rendezvényeken a nők sohasem vehettek részt. Az ókori hellén és római társadalom teljes egészében a férfiak műve volt, és kizárólag férfiak számára.
(Forrás: vatel.hu)
Magyar konyha Mátyás korában
Tudtad?
Az idők során talán az egyik legjelentősebb hatás Mátyás király második házasságának idejére tehető, mikor 1476-ban feleségül vette Ferdinánd nápolyi király lányát, Aragóniai Beatrixet. Az új királyné új étkezési szokásokat, új alapanyagokat hozott, melyek megváltoztatták az addigi kialakult táplálkozási kultúrát a királyi udvarban. Ez már a menyegzőre készített 24 fogásos lakodalmi ebéden is megmutatkozott.
Az volt a szokás, hogy mindent lében szolgáltak fel, a mártások pedig az ételek minősége szerint különböztek egymástól. Nem osztották szét előre az ételt, valamennyien egy tálból ettek. Mindenki egy-egy szelet kenyeret tartott a kezében, és arra vette ki a közös tálból a megkívánt falatot. Ezt aztán darabokra szedte, és ujjával emelte szájához. A falatok kiszedésénél és a húsevésnél villát nem használtak, emiatt a királyi udvarnál alig akadt vendég, akinek keze vagy ruhája tisztán maradt volna.
Sokféle fűszert használtak, pl. szegfűszeget, gyömbért, sáfrányt, fahéjat, szerecsendiót, borsot stb. főleg húsok és mártások elkészítésénél. Gyakran fogyasztottak hizlalt pávát, igen kedvelték az indiai kakasnak vagy indiai tyúknak becézett pulykát, amit Mátyás hozatott Itáliából. Szívesen fogyasztottak libát, kacsát, marhát, bárányt, sertést. A vadak köréből legtöbbször szarvas, őz, vaddisznó és nyúl került az asztalra, a szárnyasok közül pedig a fogoly, fácán, seregély és a tőkésréce. A halak közül a ponty, csuka, harcsa mindennapos volt, a viza - a fejedelmek hala - igen kedvelt eledelnek számított. Az étrendben szerepelt még éti csiga, sőt a Keleti-tengerről származó osztriga is, amit sósvizes hordókban szállítottak a királyi konyhára. Mátyás a hagyományos, kovásszal készült kenyeret szerette, de az itáliai zsemlesütők divatba hozták a fehér pékárut. Beatrix kíséretében sajtmesterek, zöldség- és gyümölcskertészek is érkeztek. Nekik köszönhető, hogy megszerettük a parmezán sajtot. A zöldségfélék közül a király és vitézei frissen vagy sütve egyaránt fogyasztották a hagymát. Nemcsak a vörös, hanem a fokhagymát is ismerték és használták. A déligyümölcsök közül kedvelték az udvarnál a gesztenyét, az olajbogyót, a narancsot, a citromot és az aszalt fügét. Ezekkel egészítették ki a hazai választékot, ami akkoriban almából, szőlőből, szilvából, dinnyéből, mandulából állt. Mátyás kedves almáját Szabolcsból hozatta. Az ország erdeiben megtermett csiperke-, szarvas-, vargánya-, király-, tinóru- és a szömörcsöggomba került a királyi konyhába. A finom fűszeres falatokat az udvari pincemester jobbnál jobb borokkal koronázta meg.
Ebből kitűnik, elődeink - legalábbis a királyi udvarban - igen változatosan étkeztek. Ezen élelmiszerek többsége még ötszáz év távolában is használatosak a magyar étkezési kultúrában.
(Hegedűs Mária)
Ezt találtam még, igaz rengeteg adat van, de kép nincs...
A magyar konyháról csak Mátyás király korától és az azt követő időktől vannak adataink. Mátyás korában jelentős olasz hatás érte konyhánkat, ami gazdagította étkezési kultúránkat. A nyárson és rostélyon sülteken kívül főztek üstökben, bográcsban, lábasokban is. Csaknem mindent lében, mártásban tálaltak, erősen fűszerezve. A mártások sűrítő anyagaként kenyeret használtak (a rántást még nem ismerték). Ezután átmeneti hanyatlás következett be. A XVII. Század második felében már a német és a francia konyha kezdett szórványosan érvényesülni, ezzel párhuzamosan újabb török hatás mutatkozott meg konyhánkon (elsősorban a különböző hódoltsági területeken).
A paprikát a régi magyar konyhán nem ismerték. Ez a növény Amerikából származik és Spanyolországban bukkant fel először. Onnan igen kerülő úton, török közvetítéssel jutott el hazánkba és honosodott meg. (Kitűnő földrajzi adottságainknak köszönhető, hogy ma már a világ egyik legismertebb paprikatermelő országa vagyunk.).A magyar paprika tartalmazza legjellegzetesebben az íz- és színanyagokat. Török közvetítéssel ismerkedett meg népünk a kávé és a dohány élvezetével, a kukoricával és sok káposztás és rizses étel készítésével.
Ezeknek a hatásoknak az a következménye, hogy a magyar konyha veszített ősi jellegzetességéből. Ízesítése alkalmazkodott a nemzetközi ízléshez és világszerte elismert hírnévre tett szert. A múlt század végén kiváló szakácsmesterek teremtették meg a mai magyar konyha jellegzetességét. Nem másolták le egyszerűen - az akkor már méltán világhírű - francia konyha receptjeit, hanem a tapasztalataikat ügyesen felhasználva finomították a magyar konyhát.
A mai magyar konyha nem mutat lényeges eltérést más népek konyhájának ételkészítési eljárásaitól. A mindennapi választék - főleg a francia konyha erős hatása következtében - a környező országokban, sokban hasonló egymáshoz. Ugyanakkor minden nemzet konyhájának történetében vannak olyan sütési-főzési szokások, hagyományok, amelyeket ápolni kell, ezek adják jellegzetességüket.
A magyar konyha jellemzői:
A hagyományos magyar konyha jellegzetes ételei a gulyás, a pörkölt és a paprikás. Ezek alapja az olvasztott sertészsírban pirított hagyma, fűszerpaprikával elkeverve. A bennük lévő komponensek csak együttesen adják át igazi ízüket a húsoknak.
Fontos eleme konyhánknak a rántás alkalmazása, ételeink (levesek, főzelékek) sűrítéséhez. A rántás esetleg fűszerekkel ízesítve valóban egyedi ízt kölcsönöz ételeinknek.
Az átlagosnál zsírosabban készített ételeinket helyes, ha kissé erősebben fűszerezzük, de ez nem jelenti azt, hogy mindennek "égni" kell a paprikától (pl. bográcsgulyás vagy halászlé esetében)! Egyébként paprika nélküli ételünk sokkal több van, mint paprikával készült.
Az ételek ízét nem csak a bennük lévő alapanyagok, hanem az elkészítési módja is befolyásolja. Jellemző példaként említhetjük a pörkölt készítését. Az igazi jó pörkölt mindig rövid lében, fedő alatt, szinte csak a saját zsírjában párolva, pörkölve készül (innen ered az elnevezés is). A készítéskor keletkező pörzs-anyagok jelentősen fokozzák ételeink íz-hatását.
Jellemző a magyar főzési módra a tejszín és a tejföl használata is. A tejföl kicsit ízlágyító, semlegesítő hatást fejt ki erősen paprikás ételeinknél (pl. székelygulyás). Vannak olyan ételeink is, amelyeknél elengedhetetlen a tejföl hozzáadása (pl. töltött káposzta, zöldbabfőzelék stb.).
Sajnálatos, hogy sok liszttel készült ételt fogyasztunk, mégis büszkék lehetünk konyhai melegtésztáinkra. Főtt és sült házi tésztáink a túrós-csuszától a rétesig méltán aratnak sikert vendégeink körében.
Fontos szempont a szakszerű, ízléses tálalás, amelyeknél sokszor alkalmazunk salátalevelet, petrezselymet, paradicsomot, paradicsompaprikát, paprikaszínt és tejfölt, zöldpaprikát stb.
Jelentősen befolyásolja ételeink ízhatását az is, hogy az egyes fogásokhoz milyen italokat fogyasztunk. Mi magyarok szívesen fogyasztunk bort. A bor hangsúlyozza az étel ízét, és a kettő harmóniája magas fokú gasztronómiai élményt nyújt.
A magyar konyha fűszerei közül a leghíresebb a paprika.
A külföldiek számára el sem képzelhető magyar étel paprika nélkül, azt hiszik, hogy minden magyar fogás piros lében úszik.
Csak kevesen tudják, hogy a kellemes fűszer milyen rövid idő óta szerepel a magyar étlapon. 
A paprika olyannyira meghonosodott azóta, hogy nemcsak nevünkhöz kapcsolják szerte a világon, de teljesen kiszorította hazánkban a régi, híres magyar fűszerféléket, amelyek pedig változatos ízt, sokfajta zamatot adtak a magyar ételeknek.
(forrás:abony.hu)
A terítés illemtana
Konyhai Kisokos
A terített asztal úgy szép, ha az abrosz szine harmonizál a tányérok szinével.
A tányérokat az asztal szélétől mintegy 2 centire tegyük. A teritékek távolsága egymástól mintegy 60-70 cm-re legyen.
A tányéroktól jobbra legtávolabb helyezzük a kanalat, öblével felfelé.
Utána következik, a tányérokhoz közeledve az esetleges előételekhez használandó kiskés, majd a halkés, végül - közvetlenül a tányér mellé- a nagy kés.
A kések éle mindig a tányér felé nézzen.
A tányérok bal oldalára kerülnek a villák, a késekhez hasonló sorrendben. A villákat mindig hegyükkel felfelé helyezzük el.
A kis evőeszközök -kiskanál, fagylaltoskanál, gyümölcskés és villa, desszertvilla- teljes étkezéskor a tányérok mögött kap helyet úgy, hogy nyelük kézre essen.
A poharakat az italoknak megfelelően válogatjuk össze. Vizespohár azonban mindig legyen az asztalon. A nagykés hegyénél a helye.
Ha virágot teszünk az asztalra, lapos tálban legyen, ne vázában, és ne legyen túl intenzív az illata.
Ha a tálakat nem az asztalra tesszük, hanem körbehordva kínáljuk, ezt mindig vendégeink bal oldalánál állva kell tennünk, a használt tányérokat, evőeszközöket viszont jobbról szedjük le. Ugyancsak jobbról kell tölteni az italokat.
A terített asztal úgy szép, ha az abrosz szine harmonizál a tányérok szinével.
A tányérokat az asztal szélétől mintegy 2 centire tegyük. A teritékek távolsága egymástól mintegy 60-70 cm-re legyen.
A tányéroktól jobbra legtávolabb helyezzük a kanalat, öblével felfelé.
Utána következik, a tányérokhoz közeledve az esetleges előételekhez használandó kiskés, majd a halkés, végül - közvetlenül a tányér mellé- a nagy kés.
A kések éle mindig a tányér felé nézzen.
A tányérok bal oldalára kerülnek a villák, a késekhez hasonló sorrendben. A villákat mindig hegyükkel felfelé helyezzük el.
A kis evőeszközök -kiskanál, fagylaltoskanál, gyümölcskés és villa, desszertvilla- teljes étkezéskor a tányérok mögött kap helyet úgy, hogy nyelük kézre essen.
A poharakat az italoknak megfelelően válogatjuk össze. Vizespohár azonban mindig legyen az asztalon. A nagykés hegyénél a helye.
Ha virágot teszünk az asztalra, lapos tálban legyen, ne vázában, és ne legyen túl intenzív az illata.
Ha a tálakat nem az asztalra tesszük, hanem körbehordva kínáljuk, ezt mindig vendégeink bal oldalánál állva kell tennünk, a használt tányérokat, evőeszközöket viszont jobbról szedjük le. Ugyancsak jobbról kell tölteni az italokat.
2008. május 14., szerda
Terítéstörténet dióhéjban
"Sok minden dől el fehér asztal mellett" - szokták mondani.
Való igaz, a családi étkezés és beszélgetés mellett az üzleti élet, a partnerkapcsolat jelentős és meghatározó színtere a "fehér asztal". A legjobb szakember kapcsolata is meghiúsulhat egy kellemetlen emlékű fogadáson, vacsorán, de ugyanakkor egy minden körülményt figyelembe vevő vendégfogadás pozitív fordulatát is hozhatja egy kedvezőtlen tárgyalásnak.
Mi is tartozik "mindenbe"?
- Pl. az adott országból érkező vendégről és országa szokásairól való informálódás (vegetáriánus-e?).
Természetesen nem a kíváncsiskodás, hanem a maximális figyelmesség szintjén ezzel is jelezve a vendég fontosságát.
- Figyelnünk kell az alkalomnak megfelelő helyiség kiválasztására, visszafogott díszítésére, melynek központi helyét az ízlésesen és az étellel harmonizáló terítés adja, amely egészüljön ki az asztal melletti viselkedéskultúrával is.
Való igaz, a családi étkezés és beszélgetés mellett az üzleti élet, a partnerkapcsolat jelentős és meghatározó színtere a "fehér asztal". A legjobb szakember kapcsolata is meghiúsulhat egy kellemetlen emlékű fogadáson, vacsorán, de ugyanakkor egy minden körülményt figyelembe vevő vendégfogadás pozitív fordulatát is hozhatja egy kedvezőtlen tárgyalásnak.
Mi is tartozik "mindenbe"?
- Pl. az adott országból érkező vendégről és országa szokásairól való informálódás (vegetáriánus-e?).
Természetesen nem a kíváncsiskodás, hanem a maximális figyelmesség szintjén ezzel is jelezve a vendég fontosságát.
- Figyelnünk kell az alkalomnak megfelelő helyiség kiválasztására, visszafogott díszítésére, melynek központi helyét az ízlésesen és az étellel harmonizáló terítés adja, amely egészüljön ki az asztal melletti viselkedéskultúrával is.
Az antik világban kereveten heverve étkeztek - Perzsiából átvett szokás szerint. A vendégek trapéz alakú elefántcsont vagy ezüst asztalkán, kis tálcákon, feldarabolva kapták az ételt. És kézzel fogyasztották. Kanalat csupán a leveshez használtak. Később divatba jöttek az apró, hegyes végű kanalak. Ezekkel törték fel és ették a tojást. A régi görögöknél az a mondás járta, hogy a lakomavendégek száma több legyen a gráciákénál, de kevesebb a múzsáéknál. A római birodalomban Lucullus lakomáján virágszirmok hullottak a vendégekre. Néró vacsoraterme lassan forgott az étkezés idején. Petronius a Timalchio lakomája című szatírájában leírta: művészi megmunkálású bronztálakban hozták az ételt, és aranykupáját ki-ki hazavihette. Amúgy többnyire ónedényekből táplálkoztak, egyes nézetek szerint ez a fém visszafogta a termékenységet.
A sötét középkorban kenyérszeleteken tálalták a húst. Később a szegények saját készítésű faedényeket, a gazdagok fémből valót használtak. Még a fogadókban is nagy, közös asztalnál ettek. Nemritkán vad harc dúlt a jobb falatokért. Egy francia fogadós találta ki, hogy az egyes társaságoknak külön asztalnál szolgál fel. Egy másik pedig kitette az aznapi ételek listáját az ajtóra. Ez volt a Carte de jour, azaz az étlap őse. A reneszánsz sok újítást hozott. Ekkor terjedt el a villa, amit Mátyás király felesége, Beatrix révén hamarosan Magyarországon is használtak.
Galeotto történetíró feljegyzése szerint Mátyás olyan gusztusosan tudott kézzel enni, hogy soha nem piszkolta be magát. Apor Péter pedig egy erdélyi lakoma leírásakor említi, hogy kését mindenki maga hozta. Az étkezés előtt a szolgák elkérték, megtisztították, majd visszaadták ezeket tulajdonosuknak. Ugyanitt olvasható, hogy a fatányérok közepén ónbetét volt. Kezdetben az inasok telerakták az asztalokat a levesekkel, előételekkel, főétellel és desszertekkel, gyümölcsökkel. Hamarosan rájöttek: ez így áttekinthetetlen. A fogások egymást követő feltálalása ezután alakult ki.
A porcelán európai elterjedése forradalmasította a terítést.
Az üvegpoharakat pedig Medici Katalin vitte magával hozományul Párizsba. Az európai terítési szokásokat a 18 -19. században vették át hazánkban. A Gundel-dinasztia sokat tett ezek elterjesztéséért. Gundel Károly például leírja a Vendéglátás művészete című munkájában, hogy a kényelmes étkezés elengedhetetlen feltétele a megfelelő méretű és magasságú asztal. A világítás pedig - szerinte - akkor jó, ha a hölgyek fesztelenül érzik magukat. Tehát: a fény legyen elegendő, de ne túl éles. Rugó emelte a gyertyát mindig megfelelő magasságba. A reneszánsz, barokk székek még merev, kemény támlájúak voltak. Magyar bútortervező, Breuer Marcell találta fel a test formáját követő támlásszéket.
A századfordulón már Magyarországon is mindent tudtak a terítés művészetéről. Az István főherceg vendéglőben például Gundel János Mikszáth-szobát rendezett be. Itt nemcsak a menü tükrözte a Felvidék konyhaművészetét, hanem a díszítések is palócosak voltak. A polgárság - ahogy anyagi helyzete engedte - igyekezett felzárkózni az arisztokráciához. A porcelán elterjedése, és a gyári üveg általánossá válása sokat segített ebben. Ma már a terítés kellékei mindenki számára hozzáférhetők - viszonylag olcsóbb, vagy éppen drágább kivitelben. Ízlés és fantázia kérdése, miként díszítjük az ünnepi asztalt. A sötét középkorban kenyérszeleteken tálalták a húst. Később a szegények saját készítésű faedényeket, a gazdagok fémből valót használtak. Még a fogadókban is nagy, közös asztalnál ettek. Nemritkán vad harc dúlt a jobb falatokért. Egy francia fogadós találta ki, hogy az egyes társaságoknak külön asztalnál szolgál fel. Egy másik pedig kitette az aznapi ételek listáját az ajtóra. Ez volt a Carte de jour, azaz az étlap őse. A reneszánsz sok újítást hozott. Ekkor terjedt el a villa, amit Mátyás király felesége, Beatrix révén hamarosan Magyarországon is használtak.
Galeotto történetíró feljegyzése szerint Mátyás olyan gusztusosan tudott kézzel enni, hogy soha nem piszkolta be magát. Apor Péter pedig egy erdélyi lakoma leírásakor említi, hogy kését mindenki maga hozta. Az étkezés előtt a szolgák elkérték, megtisztították, majd visszaadták ezeket tulajdonosuknak. Ugyanitt olvasható, hogy a fatányérok közepén ónbetét volt. Kezdetben az inasok telerakták az asztalokat a levesekkel, előételekkel, főétellel és desszertekkel, gyümölcsökkel. Hamarosan rájöttek: ez így áttekinthetetlen. A fogások egymást követő feltálalása ezután alakult ki.
A porcelán európai elterjedése forradalmasította a terítést.
Az üvegpoharakat pedig Medici Katalin vitte magával hozományul Párizsba. Az európai terítési szokásokat a 18 -19. században vették át hazánkban. A Gundel-dinasztia sokat tett ezek elterjesztéséért. Gundel Károly például leírja a Vendéglátás művészete című munkájában, hogy a kényelmes étkezés elengedhetetlen feltétele a megfelelő méretű és magasságú asztal. A világítás pedig - szerinte - akkor jó, ha a hölgyek fesztelenül érzik magukat. Tehát: a fény legyen elegendő, de ne túl éles. Rugó emelte a gyertyát mindig megfelelő magasságba. A reneszánsz, barokk székek még merev, kemény támlájúak voltak. Magyar bútortervező, Breuer Marcell találta fel a test formáját követő támlásszéket.
Viszonylag későn, a 19. század közepén, a biedermeier idején jelent meg az abrosz. Damasztból készült, gyakran csipkeszegéllyel. Az asztalkendő már korábban is ismert volt, részben a cipók letakarására, részben kéztörlésre használták. Az asztalok dekorálására már az ókorban is figyelmet fordítottak. A 18., 19. századi csendéletek tanúsága szerint akkoriban terjedtek el a virágdíszek.
(forrás: www.globalpress.hu)
2008. május 10., szombat
Piros pünkösd.... /Sas József énekel...
Sas József énekel
Piros pünkösd napján imádkoztam érted, Piros pünkösd napján vártam visszatérted. Tele volt a határ nyíló vadvirággal, Vártalak a keresztútnál pünkösdi rózsával. Mindhiába vártam, ősz is lett azóta, Elhervadt már régen a pünkösdi rózsa. /:Kacagó kis párom többé sosem hívlak, Hisz a késő, fagyos télben jégvirágok nyílnak.:/
szövegíró : Kokay István
Piros pünkösd napján imádkoztam érted, Piros pünkösd napján vártam visszatérted. Tele volt a határ nyíló vadvirággal, Vártalak a keresztútnál pünkösdi rózsával. Mindhiába vártam, ősz is lett azóta, Elhervadt már régen a pünkösdi rózsa. /:Kacagó kis párom többé sosem hívlak, Hisz a késő, fagyos télben jégvirágok nyílnak.:/
szövegíró : Kokay István
2008. május 9., péntek
Gaston Phébus gróf imája, XIV. századból
| Rating: | ★★★★★ |
| Category: | Other |
Ezeket a szép Imákat a neten találtam,
Hiszek a napban, ha nem is látom fényét!
Hiszek a szeretetben, ha nem is érzem sehol!
Hiszek az Istenben, akkoris, ha hallgat!
Ámen.
(Gaston Phébus gróf imája, XIV. század)
Adj nekem, Uram
Buzgalmat - Téged keresni,
Bölcsességet - Téged követni,
Lelket - Téged ismerni,
Tekintetet - Téged látni,
Életet - mely Neked tetszik,
Kitartást a végsőkig
És boldog véget!
Ámen.
Most olvastam... Genetikailag módosították a kínai kedvencet...
| Rating: | ★ |
| Category: | Other |
Genetikailag módosították a kínai kedvencet...
Lila, fekete és narancssárga rizs?
Színes és ízletes rizsfajtákat állítottak elő a tajvani mezőgazdasági kutatóintézetben a Tajnung 67 jelű változat genetikai módosításával - jelentették be a héten.
Lilásfekete, barnásfekete, sötétbarna, világosbarna és narancssárga színben készültek az új változatok, mondta Cseng Tung-lung (Cheng Tung Lung), az intézet kutatója.
Az új módosulatok közül a lila-fekete rizs tartalmazza legnagyobb koncentrációban a különleges színt (bazsarózsa és búzavirágkék) adó antocianin elnevezésű antioxidáns pigmenteket.
A mikroelemek mennyisége is sokkal nagyobb ebben az új változatban. A közönséges fehér rizshez képest két és félszeres a vas- és szeléntartalma, közel kétszeres a cink és másfélszeres a réz mennyisége egységnyi adagjában.
A kutatók arra is gondot fordítottak, hogy a gyártási technológia megőrizze a rizs levegős állagát és fényes felületét, mert a helyi lakosok ezt kedvelik. Cseng szerint amellett, hogy az étel így kellemes látvány a szemnek, eredeti jó ízét is visszaadja, ha bizonyos mennyiségű fehér rizzsel főzik együtt.
Cseng szigorúan titkosként jellemezte az előállítás technológiáját. A színes rizsfajták nemzetközi bemutatkozója nyárra várható egy biotechnológiai kiállításon, ahol technológiáját felajánlják az üzleti világnak.
Csíksomlyó - A magyarság nemzeti búcsújáróhelye
| Rating: | ★★★★★ |
| Category: | Other |
Csíksomlyó búcsújáró hely jellegét az adja meg, hogy már a XV. században virágzik a Boldogságos Szűz Mária tisztelete a székely nép körében. A környék népe Mária-ünnepeken Somlyón gyűlt össze.
Jenő pápa az 1444. évi körlevelében arra buzdítja a népet, hogy legyenek segítségére a ferenceseknek a templomépítésben. Viszonzásul - a kor szokása szerint -, búcsút is engedélyezett a jótevőknek. A templom építését azzal indokolja a pápa, hogy "a hívek nagy sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából és gyakorta nem szűnik odagyülni, Máriát tisztelni".
Azóta is megszakítás nélkül tart a zarándoklat Csíksomlyóra, Szűz Mária tiszteletére. 1567-ben újabb fordulat következett be a búcsújárásban. A hitújítás korában János Zsigmond, erdélyi fejedelem, haddal akarta a színtiszta katolikus Csík, Gyergyó és Kászon népét az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe, István gyergyóalfalvi plébános vezetésével fegyvert fogott hitének védelmére.
A gyülekező Csíksomlyón volt, pünkösd szombatján. Isten kegyelmébe ajánlották magukat és Szűz Mária segítségéért esedeztek, majd elindultak a Hargitára, szembeszállni a hitújítók hadával. Ezalatt az idősek, az asszonyok és a gyermekek Somlyón maradtak és győzelemért imádkoztak. A csata diadallal végződött. A győztesek nyírfaágakkal ékesítették fel lobogóikat és úgy vonultak le a Hargitáról. A templomban maradt nép elébük ment, és együtt jöttek vissza hálát adni a győzelemért és megköszönni a Szent Szűz segítségét. Ennek a történelmi eseménynek emlékére fogadalmat tettek, hogy ezután minden évben, pünkösd szombatján elzarándokolnak Csíksomlyóra. Ezt az ősi hagyományt őrzi és folytatja a mai napig Mária népe. Ugyancsak az eredeti hagyomány szerint, nyírfaággal kezében, vagy a járművét feldíszítve tér haza otthonába.
Csíksomlyó most is a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye. Most már a más vallású keresztény hívek is szívesen vesznek részt a búcsújárásban. A Szűzanya iránti tiszteletben a buzgóság az idő mulásával sem lankad. Év közben is szüntelenül özönlik a nép Somlyóra Máriát tisztelni, köszönteni, előtte imádkozni. 1990 óta minden évben több százezer ember zarándokol Somlyóra és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, szentmisén.
Csíksomlyón a szombat éjszaka virrasztással, imádsággal,
énekszóval telt. Hajnalban benépesedett a kálvária, gyertyák
világították meg a kereszteket, csoportok végezték a keresztutat,
hogy a Salvator-kápolnához érve a napbanézés csodálatos
élményében lehessen részük. A pusztinai és frumószai zarándokok,
közöttük a magyarul tanuló gyerekek is gyönyörű énekeikkel
köszöntötték a felkelő napot.
„Nem vagyunk árvák,
Van édesanyánk,
Ki a magas mennyekből
Gondot visel ránk.
Fehér rózsaszál,
Mennyből leszálltál,
Csíksomlyói templomban
Kivirágoztál"
A kegytemplom és a búcsú értékes tárgyai közé tartozik a főoltár bal oldalán található Labarum, amit a nép labóriumnak nevez. Amikor a papság ezen jelvénnyel az élén felér a Kissomlyó hegyen lévő Salvator kápolna elé, eléneklik az "Egészen szép vagy Mária" éneket és azután folytatódik tovább a körmenet.
Csíksomlyó éneke
(dallama: Amint mondta föltámadt)
1. Ki az édes Szűzanyát szívből szereti,
Szent őrömmel siessen őt köszönteni.
Üdvőzlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Ki a székely nép földjében kivirágoztál.
3 Nyitva áll előttünk a somlyói templorn,
Ahol eltűnik minden bú és fájdalom.
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Aki Erdély hős földjében kivirágoztál.
2. Őrörnében sír bennünk a szív és lélek,
Hogy mi itt köszönthetünk, jó Anyánk, Téged
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Ki a székely nép szívében kivirágoztál.
4. Itt örömgyönggyé válik a bánat könnye,
Lecsendesül a kebel zajló tengere.
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Aki Csíkcsornlyó kertjében kivirágoztál.
5.Átvesszük üzenetedet Csíksomlyói Szűz,
Katolikus hitünkhöz a szeretet fűz!
Üdvözlégy, mennyei rózsa, hóliliomszál,
Aki a magyar lelkekben kivirágoztál.
(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom:
Búcsújárók könyve Novitas b. Kft).
(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom:
Búcsújárók könyve Novitas b. Kft.
Túrmezei Erzsébet - Pünkösd után
Túrmezei Erzsébet - Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
Csendesen várni - várni, hinni, kérni!
Aztán - boldog pünkösd utánba érni!
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
Csendesen várni - várni, hinni, kérni!
Aztán - boldog pünkösd utánba érni!
S pünkösd után - szent égi erőt-vetten,
pünkösd után - Lélekkel telítetten.
pünkösd után - bátor tanúvá lenni,
pünkösd után - régit kárnak ítélni.
Krisztusnak élni és másoknak élni,
minden mennyei kincset elfogadni,
és pünkösd után - adni, adni, adni!
pünkösd után - Lélekkel telítetten.
pünkösd után - bátor tanúvá lenni,
pünkösd után - régit kárnak ítélni.
Krisztusnak élni és másoknak élni,
minden mennyei kincset elfogadni,
és pünkösd után - adni, adni, adni!
Pünkösdkirályné - választás ....
| Rating: | ★★★★★ |
| Category: | Other |
Pünkösdölő játékok
(pünkösdkirályné-választás)
(Kárpátalján gyűjtött pünkösdi népi gyermekjáték forgatókönyve.)
Szereplők: 8–l0 botos lány és fiú vegyesen
Kellékek: püspöki korona rózsából, lehetőleg magyar népviselet,
selyemkendő sátornak a királyné feje fölé.
(A szereplők bejönnek, egyenletes járással körbejárnak)
Ének:
Mi van ma, mi van ma?
Piros pünkösd napja
Holnap lesz, holnap lesz,
A második napja.
(megállnak, négy után lépés befelé, ugyanaz visszafelé)
Jó legény jól megfogd
Lovadnak kantárját
Hogy el ne tiporja
A pünkösdi rózsát.
Fiúk: Szép reggelt, lányok!
Lányok: Jó reggelt, legények!
(a kör szétnyílik, beengedik a legényeket, félkörben maradnak)
Fiúk: Eljöttünk királynét választani. Álljatok körbe!
(a lányok szoros kört alkotnak arccal kifelé. A fiúk fél lábon körbeugrálják
a lányokat, majd az egyik előtt megállnak)
Fiúk: Pám, pám, paripám,
tüzes a pipám.
Hatan vannak a ludaink,
Jól figyelj, babám.
Lány: (előlép)
Fiú: Mit ettél ma?
Lány: Sós kenyeret.
Fiú: Mit ittál?
Lány: Hideg vizet.
Fiú: Hol állsz?
Lány: Levélen.
Fiú: Nézz az égre.
Lány: Nem nézek.
Fiú: Lépj a földre.
Lány: Nem lépek.
(a fiú közelebb lép a lányhoz, gyengén hozzáüti a fejét, a lány elneveti magát)
Fiú: Nevettél, nem vagy királyné.
(ismétlés még néhányszor a lányokkal, amelyik nem neveti el magát, azzal folytatódik)
Fiú: Kiálltad a próbát, királyné vagy.
(a fiúk hozzák a koronát és a lány fejére teszik, felsorakoznak
egymás mögött, a négy fiú egy színes kendőt baldachin-szerűen tart
a királyné felett. Körbejárnak vele).
Megállnak, a királyné előlép. A kör szétnyílik, megint félkörben állnak.
Ének:
Elhozta az Isten piros pünkösd napját.
Mi meghordozzuk királyné asszonykát.
Piros pünkösd napján mindenek újulnak,
A szép leányoknak rózsakoszorú jár,
A szép legényeknek szegfű bokréta jár.
Mind: Halljuk a királynét.
Királyné: Ének: Én kicsike vagyok, nagyot nem mondhatok
Szüleim házában most nyílni akarok
Ki akarok nyílni, mint a pünkösdi rózsa
De ki nem nyílhatok, csak úgy illatozok.
(odafut a fiúkhoz és azok körbefogják)
Lányok: Királyt is válasszunk! Ki a legerősebb legény?
Ki emeli magasra a királynét?
Mind: Én...Én...Én...
Lányok: Csak sorban.
(a fiúk sorban emelik, úgy rendezik, hogy ketten legyenek,
akik a legmagasabbra emelik)
Első fiú: Ekkora legyen a kendtek kendere!
Második fiú: Ekkora legyen a kendtek kendere!
Lányok: Ezé magasabb.
Harmadik fiú: Ekkora legyen a kendtek kendere!
Lányok: Egyforma.
Két lány: Hogy ki az erősebb, döntse el a kakasviadal.
Lányok: Úgy van, a kakasviadal.
(a fiúk körülugrálnak örömükben, majd háttal félkörbe rendeződnek)
Két fiú egymással szemben kerülgeti egymást, mint a veszekedő kakasok,
majd többször összecsapnak. A lányok az összecsapásoknál hangosan mondják
a mondókát és összébb húzódnak. Végül az egyik fiú felborul és a lányok
körbeveszik a győztest.
Mondókák: Két kis kakas
összeveszett,
A verembe beleesett,
Szil-szál szalmaszál.
Te vagy pajtás a király (kétszer)
Lányok: Éljen a király!
Mind: Táncoljunk.
(Piros rózsát tűznek a fiú mellére, tapsolnak, majd párt választanak.
Belül a fiúk, kívül a lányok. A király odaáll a királyné mellé)
(Forrás: Kárpáti igaz szó)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)