Az utolsó vacsora több művészeti alkotás ihletője is volt. Az itáliai quattrocentoban és a cinquecentoban a Leonardo da Vinci híres alkotása előtt készült festmények kompozíciói élesen elkülönítették Júdás alakját, őt az asztal néző felőli oldalára ültették.
„Lodovico Sforza 1494-ben megrendel Leonardonál egy képet, amely az Utolsó vacsorát ábrázolja. Azt szeretné, ha a mû a milánói Santa Maria delle Grazie templomba kerülne. A mûvész 1495-ben lát munkához. Az asztal egyik oldalánál ülõ apostolok hármas csoportokban, Krisztus két oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. Közöttük van Júdás is (Krisztustól balra a harmadik), ami meglehetõsen bátor döntés volt abban az idõben. Júdást ugyanis az asztal végén, Krisztustól és a többi tanítványtól távol szokták ábrázolni. A festõ a vacsora legdrámaibb pillanatát ábrázolja, amikor Krisztus az apostolokhoz fordul: „Bizony mondom néktek, egyiktek elárul” (Szent Máté Evangéliuma 26,21).” (Híres festõk)
Az utolsó vacsora a keresztény vallásban Jézus és 12 apostolának utolsó közös vacsorája. A Biblia szerint Jézus ezen vacsora során mondta a kenyérre és borra, hogy az az ő teste és vére; a misék során a mai napig utalnak erre. A korai keresztények az utolsó vacsora emlékére rendezték az agapékat (szeretet-vacsora.) Az utolsó vacsora történetét a római katolikus egyházi mise az eucharisztikus imádság keretében jeleníti meg.
Első írásos említése Pál apostoltól származik:
"Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend."
(Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele 11,23–26)
Luca Pacioli (Leonardo matematikus barátja) De divina proportione értekezésében írja:
" A mi Leonardónk, avatott kezével méltó elrendezést adott a pillanatnak, amikor testtartásával, mozdulataival mintha mindenki beszélne, az egyik a másikhoz, a megdöbbenéstől felvillanyozva és lesújtva."
(Milano, Biblioteca Ambrosiana, kézirat, 1499)
Giovanbattista Giraldi költő édesapja szemtanúja volt, amikor Leonardo az Utolsó vacsorát festette, így ír:
"Mielőtt Leonardo hozzáfogott volna, hogy festménye valamely szereplőjét megjelenítse, először gondosan mérlegelte a figura emberi tulajdonságait és természetét.... a látottakról jegyzeteket készített abba a könyvecskébe,amelyet mindig az övében hordott"
Egy szemtanú beszámolójából:
" Néha hajnaltól napnyugtáig ott maradt a templomban, le sem tette a kezéből az ecsetet, és feledve evést és ivást, szünet nélkül festett. Máskor viszont két-három vagy akár négy napon át a kezébe sem vette az ecsetet; órákon át nem tett semmi mást, csak összefont karral álldogált szemben a művel, szigorú tekintettel fürkészve a figurákat"
A festmény azt a drámai jelenetet örökíti meg, amikor Jézus az utolsó vacsorán ezt mondja az apostoloknak: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közűletek elárul engem. (Jn 13,21)
A tanítványok négyszer hármas csoportokaban helyezkednek el, Jézus jobb és bal oldalán.
Az első hármas csoportot Bertalan, az ifjabb Jakab és András alkotja. Bertalan feláll, két kézzel az asztalra támaszkodik, felháborodást látok a mozdulatában. Jakab jobb keze András jobb keze mögött, bal keze András vállán. András előre néző nyitott tenyere mintha elhárító mozdulatot tenne, ő vétlen.
A második hármas csoportot Júdás, Péter és János alkotja. Júdást a mai napig az árulás szimbólumaként emlegetjük. (Júdás, júdáscsók, júdáspénz) Karizmatikus egyéniség volt, erős befolyással bírt a tanítványokra, sokszor viszályt keltett köztük, emellett önelégült volt és nagyon szerette a pénzt. Jézus egy évvel az elárultatása előtt ezt mondta: "Nem én választottalak-é titeket, a tizenkettőt? és egy közűletek ördög " Jn 6,70 Leonardo hónapokig kereste a modellt a csavargók között, Júdás megformálásához. Egyedüli, akinek arca árnyékban van és a könyöke az asztalon. Jobb kezében pénzeszacskót szorongat: vagy az árulás szimbólumaként, vagy azért, mert ő volt az apostolok között a pénztáros. A tanítványok közül ő az, aki nem háborodik fel Jézus bejelentése után, nem fürkészi, nem találgatja ki az áruló, hiszen tudja a választ. Az evangélium szerint János állt legközelebb Jézus szivéhez. Jézus "kebelén" volt az utolsó vacsorán. Jn.13,23 A festményen is Jézus jobbján foglal helyet, keze összekulcsolva. Jánost a Leonardo előtti képeken mindig hosszú hajjal ábrázolták. Odahajol Péterhez, aki azt mondja neki Jézus bejelentése után, hogy kérdezze meg " ki az akiről szól" Jn 13,24 Péter keze János vállán van, fejük összeér, egymás iránti bizalmat sugároz az ábrázolás. Péter jobb kezében kés van, ami azt is szimbolizálhatja, hogy amikor Jézust foglyul ejtik, a poroszlók egyikének levágta a fülét.
Jézus alakja a központban van, a végtelenre nyíló ajtó világos hátterében elhelyezve, végtelen nyugalmat tükrözve, miután kimondta súlyos szavakat. Ennek a nyugodtságnak ellentéte az apostolok nyugtalansága. Mégis először a nyugodtságra irányul minden figyelem a képen. Jézus jobb keze és Júdás bal keze a tányér közelében van. Ki az áruló? "Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának" Jn.13,26 A mennyezet gerendáinak összefutó vonalai is Jézusnál találkoznak.
A harmadik hármas csoportot Tamás, idősebb Jakab (János testvére) és Fülöp alkotja. Tamás felfelé mutató ujja felháborodást sejtet, Jakab mintha azt mondaná a mozdulatával: ki lenne képes ezt az embert eláruni? Fülöp szelíden a szívére mutat, hitetlenkedve.
A negyedik hármas csoportot Máté, Tádé és Simon (Jézus unokatestvére) alkotják. Máté Jézus felé nyújtja mindkét kezét, tekintete Simonra irányul, mintha ő sem hinné, hogy Jézust képes lenne valaki elárulni. Tádé Simonnak mond valamit, jobb keze furcsa, nem megszokott tartásban van. Simon bal keze hüvelyk és kisújja érinti egymást, elemzők szerint a kezdet és a vég megjelenítése. Mindkét kezével Jézus felé mutat, tekintete is Jézus felé néz. Művészettörténészek szerint Simon hasonlít az idős Leonardóhoz, mintha magát is meg akarta volna jeleníteni ezen a csodálatos remekművön.
A freskót hétszer restaurálták, négyszer átfestették. A refektórium nedves, párás fala nem volt ideális helyszín ennek a csodálatos műnek. 1943-ban az épületet amerikai bombatalálat érte. Csodaként emlegetik, hogy csak ez az egy falrész maradt épen, akkor mégiscsak jól lett megválasztva a helyszín.
1978-1999-ig dr. Pinin Bambrilla kiváló restaurátor vezetésével visszaállították az eredeti képet, Leonardo keze munkáját. Az egyik réteg alatt megtalálták a névjegyét.
(esolivia.hu)
„János a Mester nagy szivén pihen,
E tiszta sziven, e csöndes sziven
pihen, de lelke a holnapra gondol,
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.
Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!
Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog, és árvább, mint az árva,
Júdás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!
Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg,
S megszegi az utolsó kenyeret."
(Juhász Gyula: Az utolsó vacsora)
