Megjöttem....

"Tipp-topp, tipp-topp, ki jön a nagy hóban? 

Kipp-kopp, kipp-kopp, ki van az ajtóban? 

Itt van már a nagyszakállú Télapó! 

Csupa hó! Puttonyában dió, mogyoró!" 

(Donászy Magda)

Zelk Zoltán: Télapó és a hóember

Zelk Zoltán: Télapó és a hóember

Én egy csókától hallottam,

csóka a toronytól,

a torony meg tavaly télen

hallotta a holdtól,

ha igazat mondanak a

csókák és a tornyok,

akkor én is ti néktek most

színigazat mondok.

Így kezdte a hold, a torony,

a csóka is így szólt:

az udvaron egy hóember

mit gondolt, nem gondolt,

azt gondolta, dehogy fog ő

egész télen állni,

ő lesz az első hóember,

ki megtanul járni.

Ennyit gondolt a hóember

egy szóval se többet,

s indulna már, mikor hallja,

jó estét köszönnek,

ő is köszön, ő is mondja:

"Jó estét kívánok!"

s látja, hogy egy piros csizmás 

öreg ember áll ott.

"Jó, hogy jöttél, öregember,

épp ebben a percben

gondoltam, hogy útra kelek,

induljunk hát ketten.

Látom, nagyon öreg lehetsz,

fehér a szakállad,

Lehet, hogy a világot már

kétszer is bejártad."

"Körül bizony kétszer, százszor

és még százezerszer-

feleli nagy nevetve a

piros ruhás ember-,

de nem gyalog, úgy nem győzném,

hanem szánon járok-

úgy nézzél rám, te hóember,

a Télapót látod!"

Így történt, hogy akkor este-

- látta aki látta -

együtt szállt fel a hóember

s Télapó a szánra,

együtt vittek ajándékot

házról házra járva,

míg csak üres nem lett végül

a Télapó zsákja.

Ahány házba csak bementek,

ahányból kijöttek,

lett a répaorrú vándor

egyre-egyre könnyebb,

várták őket minden házban

kályhával, meleggel,

így olvadt el reggelre az

útra kelt hóember!  

Mikulásra várva...

Lelkes Miklós : A szórakozott Mikulás

Lelkes Miklós: A szórakozott Mikulás

Ez a Mikulás a világvégi erdőben éldegélt egy nagy kamrás, kicsi házacskában. A nagy kamrára ugyancsak szüksége volt: ott tartotta a gyerekeknek szánt ajándékokat. A sok mindenféle között cintányérozó bohócot, játék babákat, kisautót, nagyautót, zakatoló mozdonyt, a szomszédok bosszantására is alkalmas trombitát lehetett látni, de ez utóbbit mindig olyan gyerek kapta, aki a hangos trombitaszóval nem zavarta a szomszédokat, mert jól tudta a Mikulás, hogy rossz szomszédság török átok.

No, eljött az a nagyon nevezetes nap, amikor a jó gyerekeknek ajándékot visz a jó szívű nagyszakállú. Persze, akad olyan gyerek is, aki hol jó, hol meg nem. Az ilyen gyereknek az ajándék mellé intő szavakat is visz ez a jóságos, de kicsit szigorú Mikulás. Meg is szeppen egy-egy gyerek, még az is előfordul, hogy a kisebbeknél eltörik a mécses. Hanem a Mikulás zsákja kárpótlást nyújt az ijedelemért.

Ebben az évben kicsit szórakozott volt a Mikulás. Szűkös idők jártak kiserdőn, nagyerdőn, még a világvégi erdőben is, ahol ő lakott. Kevesebb ajándékot tudott összegyűjteni, ezért gondolatai folyton azon jártak: hol szerezhetne még újabbakat a gyerekeknek a meglévők mellé.

Végül hatalmas zsákja, ha nem is lett színültig tele, mint máskor, azért most is megpocakosodott. Hanem a töprengő, szórakozott Mikulás véletlenül a saját cicáját is belerakta a zsákba. Nyávogta pedig a cica, Cincilimincili, erősen:

- Én a zsákból kimennék! Fognék inkább egérkét!

Hat pompás rénszarvas repítette a szánt, vitte a Mikulás az ajándékokat a gyerekeknek. Egyszer csak úgy tűnt neki, mintha a rénszarvasok nyávognának. Meg is jegyezte:

- Drága segítőim, jókedvre derítőim, miért nyávogtok?!

A hat rénszarvas sértődötten kapta hátra a fejét:

- Miért nyávognánk, egyikünk sem macska!

Csóválta fejét a Mikulás, azt hitte, hogy képzelődött.

Elsőnek egy kicsi házikónál állt meg a szánkó. A háztetőn üres gólyafészek várta a tavaszt és a gólyákat, bent a szobában pedig öt gyerek az ajándékokat. A Mikulás mindegyikük fejecskéjét megsimogatta és kinyitotta a zsákját. Ezúttal nemcsak a gyerekek lepődtek meg, hanem ő is, mert a zsákból Cincilimincili nevű cicája mászott elő panaszos képpel. A gyerekek nagy örömmel simogatták, azt hitték, hogy a cica az ajándékuk. A Mikulás azonban elmagyarázta, hogy ez az ő cicája és tévedésből tette a zsákba. Ünnepélyesen elnézést kért Cincilimincilitől, a gyerekek pedig a legszebb ajándékokat kapták: pörgethető csíkos csigát, lendkerekes tűzoltóautót, focilabdát a fiúk, a két kislány pedig egy-egy szőke és göndör hajú, kék szemű és nagy szemű babát.

A legnagyobb meglepetést azonban most hozta a legkisebb fiúcska, Pistike. Kucsmát húzott a fejére (apukájától kérte el), kabátját kifordítva vette magára és egy icipici zsákocskából (akkora volt, mint egy uzsonnászacskó) kolbászvéget vett elő. A cica elé lépett. A cicaorr rögvest izgalomba jött, felemelkedett. Pistike, aki most a Mikulás szerepét játszotta, mély hangon így szólt a cicához:

- Tied ez a kolbászvég! Aki á-t mond, mondjon bé-t! Ez itt egy nagy kolbász – vége, minden jó, ha jó a vége!

Mindenki nagyon nevetett, legjobban a szakállas Mikulás. Csak a cica nem nevetett, hanem kolbászvéget evett.

Lassan lépeget...

Fehér, havas utakon

lassan lépeget,

bekopog az ablakon,

vajon ki lehet?

Mikulás, Mikulás, 

jöjj el hozzánk már!

Minden kedves , jó gyermek

szívrepesve vár!

Donkó László: Leselkedő

A Mikulást egy este

a sok gyerek megleste.

Megleste. És mit látott?

Csinálta a virgácsot,

s belerakta puttonyba.

Jaj, csak tán nem azt hozza!

Nagy csizmáját krémezte,

azután meg fényezte.

Mit tett még a puttonyba,

a sok gyerek megtudta,

cipőjében mind benne

lesz is holnap reggelre.

Lesz ott minden földi jó:

arany alma, zöld dió,

csokiból lesz valahány,

a sok gyerek várja már.

Azért titkon egy este,

a Mikulást megleste...

Zelk Zoltán: Mikulás

Égi úton fúj szél,

hulldogál a hó,

nem bánja azt, útra kél

Mikulás apó.

Vállán meleg köpönyeg,

fújhat már a szél,

nem fagy meg a jó öreg,

míg a földre ér.  

Körülötte égi fák,

rajtuk csillagok,

lámpást tart a holdvilág,

fényesen ragyog.

Lent a földön dalba fog

száz és száz harang,

„Jó, hogy itt vagy Mikulás,

gling, giling-galang!”

Ablakba tett kiscipők,

várják jöttödet.

Hoztál cukrot, mogyorót,

jóságos Öreg?

„-- Hoztam, bizony, hoztam én,

hisz itt az idő,

nem marad ma üresen

egyetlen cipő!...”

Hajnalodik. Csillagok

szaladnak elé.

Amint ballag Mikulás

már hazafelé.

Idézetek - mosolyról....

"A legnagyobb fegyver a mosoly és a legnagyobb erő a szeretet."

(Jet Li)

***

"Húzd ki magad és mosolyogjál,

nincs jobb gyógyszer a mosolyodnál,

bármilyen nehéz, ne hagyd, hogy megtörjön,

az élet szabadság, nem pedig börtön."

(Deniz)

***

"Néha, ha valaki mosolyog, nem azért teszi, mert vidám, hanem azért, mert erős."

(Pamela Anderson)

***

"Mosolyogj rá egy idegenre. Számára talán ez lesz az egyetlen napsugár, ami ma megsimogatja."

(H. Jackson Brown)

***

"A valóságot mi is alakítjuk. Amikor kedvesen szólítok meg egy eladót vagy egy ügyintézőt, több az esélyem, hogy visszamosolyog, vagy legalább nem utál látványosan. Ámbár vannak emberek, akik képtelenek mosolyogni. Látom én, meg is élem a morózus hangulatot, kelletlen modort a mindennapi életünkben, de tudom nem csak azt látni. Valamifajta szépség sok mindenben van."

(Lángh Júlia)

***

"A váratlan mosolynál semmi sem tudja jobban kibillenteni az embert lelki egyensúlyából."

(Julia Quinn)

***

"A festő az utolsó ecsetvonáshoz ér... és elkészül a mű. A nagy mű. Aminek csodájára jár az egész világ. Csak állsz a kép előtt. És nem érted, mi olyan különös rajta. Nem tudod, miért megfejthetetlen a mosoly. Nem tudod, mit rejtett el benne a Mester. Pedig egyszerű. A Mester nem az arcot örökítette meg. Nem a külső szépséget vitte vászonra. Valami mást. Azt, ami belül lakozik. A lényeget. Mert ő tudta, hogy az igazi szépség belül kezdődik és kívül ér véget. Az arcon. A szemekben. Az ajkakon. A mosolyon. Az Ő mosolyán."

(Csitáry-Hock Tamás)

A mosoly

A mosoly

  

Az asszony egy fárasztó munkanap után állt sorban kenyérért egy furgon mellett, amely minden nap adott időben érkezett a patika szomszédságába. A kenyér finom volt és olcsónak számított, ő tehát igyekezett kifogni, hogy lehetőleg minden nap jusson belőle nekik is. A szeme ide-oda révedezett az utca túloldala és a sorban előtte álló, hajlott vállú öregember háta között, de nem fogta fel, mit lát: mindennapos szürke kötelességei zakatoltak az agyában. Most beugrik az óvodába a gyerekért, aztán hazaviszi, és paprikás krumplit fog főzni vacsorára, ahhoz éppen jó lesz egy kis friss kenyér is. Danika majd közben ellesz a tévével. Jobb, ha nem a szobájában játszik, mert akkor ötpercenként nyávog, hogy anya, gyere - ehhez most neki se ideje, se kedve, se türelme nincs. Sietnie kell, hogy elkészüljön, mire hazaér a férje.

Végre ő került sorra a furgon ajtajánál.

- Egy kilót kérek - mormolta fásultan.

Az eladó - harminc körüli nő - hátrafordult és leemelt egy kenyeret a polcról. Visszafordult és átnyújtotta. Az asszony felemelte a kezét az előre kikészített pénzzel, és felemelte a tekintetét is, egyenesen az eladó szemébe nézve. Az eladó rámosolygott.

Az a mosoly egy élő ajándékmosoly volt. Az ennivaló mellé lelki táplálékot adott: átmelegítette az asszony belsejét, felragyogtatva a színtelen utcát és a monoton, egyhangú napot. Az asszony hökkenten visszamosolygott, nem akarta elhinni, hogy éppen neki, pont neki és csak neki szólt az a finom, meleg, szeretetteli mosoly.

Eltette a szatyorba a kenyeret.

Az óvodában azzal lepte meg Danikát, hogy megkérdezte, van-e kedve a játszótérre menni. Most valahogy nem tűnt olyan életbe vágónak a sietség, sokkal fontosabbnak érezte, hogy a gyermekének örömet szerezzen. És büszkén dicsérte meg, amikor felmászott a mászóka legtetejére.

Otthon a tévé elé ültetés helyett ismét választási lehetőséget kínált fel a gyereknek:

- Van kedved főzni velem?

A kisfiú lelkesen bólintott, és teljes komolysággal összpontosított a krumplihámozás bonyolult műveletére. Az asszony meghatottan figyelte.

Sokáig dédelgette magában azt a mosolyt, amit aznap kapott. Még évek múltán is, amikor eszébe jutott, ugyanazt a csodálkozó meglepődést érezte, hogy miért éppen ő részesült ekkora ajándékban. Újra és újra átélte, hogy egyetlen pillantással át lehet adni a szeretet melegét. Megértette, hogy akiben ilyen energia van, az képes szétszórni maga körül és örömmé varázsolni a fakó hétköznapokat mások számára is. Mosolygott tehát, kéretlenül és önzetlenül, megváltoztatva annak a napját, akinek átadta az ajándékát. 

Mire való a csönd?

Mire való a csönd? /Tanmese

  

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:

- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?

A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:

- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?

Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:

Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.

A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:

- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?

A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:

- Saját arcunkat látjuk a kútban!

- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.

A látogatók megértették a remete tanítását.

(Erhart Kaestner) 

"Aki ismeri a csend legyőzhetetlen békéjét, azt nem lehet megbántani, 

és az nem is bánt meg senkit."

(Mikhail Naimy) 

Minden perc - különleges

Minden perc - különleges

A barátom kinyitotta a felesége komódját és egy csomagot húzott ki belőle, ami selyempapírba volt csomagolva. Ez nem egy egyszerű csomag,ez fehérnemű. Eldobta a papírt, amibe volt téve és figyelmesen nézett a finom selyemre és csipkékre. ,,Akkor vette, amikor először mentünk New Yorkba, 8 vagy 9 éve, nem használta soha." Egy "különleges alkalomra tartogatta. Rendben, azt hiszem ez lesz a megfelelő alkalom. Odament az ágyhoz és odatette a fehérneműt a többi holmihoz amit a temetésre akart vinni. A felesége épp akkor halt meg, felém fordult és azt mondta: ,,semmit ne tartogass egy különleges alkalomra. Minden nap amit élsz egy különleges alkalom.

Még most is ezekre a szavakra gondolok, és arra, mennyire megváltoztatták az életemet. Ma már többet olvasok kevesebbet takarítok. Leülök a teraszon és csodálom a tájat. Anélkül,hogy észrevenném a kertben a gazt. Több időt töltök a családommal és a barátaimmal és kevesebb időt dolgozva. Megértettem,hogy az élet együttes történések élvezése kell, hogy legyen és nem a túlélés. Már nem teszek el semmit. Minden kristálypoharamat használom minden nap. Felveszem az új ruhámat, ha az ABC-be megyek , ha úgy döntök és úgy van kedvem. Már nem rakom el az új parfümöm különleges alkalmakra, használom mindig amikor csak akarom. A szavak mint az "egy napon......"és a "majd legközelebb...." kezdenek eltűnni a szótáramból. Érdemes megnézni, meghallgatni, vagy csinálni most!

Nem tudom mit tett volna a barátom felesége ha tudta volna, hogy nem lesz itt holnap amit mindannyian olyan könnyen veszünk. Gondolom, hívta volna a családját, vagy a közeli barátait. Talán felhívta volna pár régi barátját bocsánatot kérni, hogy elsimítsa az elmúlt dolgokat. Arra gondolok, hogy elment volna enni valami kínai ételt, ami a kedvence. Ezek azok a kicsi meg nem történt dolgok amiket sajnálnék ha tudnám, hogy az óráim meg vannak számlálva.

Bántana,hogy elszalasztottam a lehetőséget, hogy lássam a barátaimat, akiket meg akartam keresni ,,egy napon". Bántana, mert nem írtam meg bizonyos leveleket, amiket ,,majd egyik nap" meg akartam írni. Bántana és szomorú lennék,mert nem mondtam a testvéreimnek a szüleimnek,hogy szeretem őket.

Most próbálok nem késlekedni, továbbküldeni, vagy elrakni semmit ami nevetést, jókedvet adhatna az életünknek. Mindig azt mondom magamnak, hogy ez egy különleges nap. Minden nap,minden óra, minden perc.... különleges. 

Mikulás monitorképek

A képek mérete 1280x1024 pixel