Húsvétra készült .... /2015

   

 

Szuhanics Albert: A húsvéti kalács megáldása

Szuhanics Albert: A húsvéti kalács megáldása

  

Megáldatnak az ünnepi ételek,

kérünk Urunk, töröld el a vétkeket!

Jézus Krisztus, a te igéd eledel,

hívő nyájunk dús mezőkön ezt legel.

Angyaloknak tápláléka a mennyben,

örök élet kenyere vagy idelenn.

Áldd meg Urunk, az ünnepi kalácsot,

legényeknek kínálják majd leányok!

Kicsiny falunk étkeit mi kihoztuk,

áldd meg, kérünk, s áhítattal fogyasztjuk!

Aki hívő lelkülettel ezt eszi,

üdvösség és örök élet jár neki!

A húsvéti misztérium szavára

a mennyország kapuját mind kitárja.

Megszentelő, áldást hozó eledel,

hív` ajkakon mindörökre te leszel!

Az ünnepi étket igéd megáldja,

tiszta szívvel jöttünk az Úr napjára!

A mi hitünk: Jézus Krisztus feltámadt!

Örömhíred hirdetése nem várhat!

Debrecen, 2013. március 31.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Mentovics Éva: A tojásfestés

Mentovics Éva: A tojásfestés

Nyúl apónak sok a gondja.

Jajveszékel, fejét fogja.

– Reggel óta görnyedezek.

Hol van a sok nyuszigyerek?

Kupacokban áll a tojás,

nyakunkon van a locsolás.

Hogy készüljünk a Húsvétra?

Festésre vár százhúsz véka…

– Ne morgolódj, Nyuszi papa!

Most érkeztünk éppen haza.

Szélsebesen festegetünk,

vasárnapra készen leszünk.

Szép estét kívánok!

"Az út örökre megy tovább, 

felhők alatt és hold alatt, 

de bármily messze tért, a láb

végül hazafelé halad. 

S a szem, mely lángot és csatát

látott kőtermek mélyiben, 

a régi, ismert mezőkön át

füvön, fán, dombon elpihen."

(John Ronald Reuel Tolkien)

Képeim - március 15 emlékére.../2015

Szuhanics Albert: Azon a hajnalon...

Szuhanics Albert: Azon a hajnalon...

Azon a hajnalon valami feltámadt, 

kósza szél suttogott tavaszi imákat. 

Szabadság kapuja kitárult előttünk, 

hittük, hogy szolganép nem lesz már belőlünk! 

Azon a reggelen márciusi ifjak, 

szabadság mámoros poharából ittak. 

Hol nemzet, s a haza érdeke az első, 

örömkönnyet sírt a márciusi felhő. 

Azon a szép napon szorgos nyomdászkezek 

tizenkét pontot és Nemzeti dalt szedtek. 

Kiszabadult Táncsics, forrong a pesti nép, 

múzeum lépcsőjén zeng új, tüzes beszéd! 

Petőfi szavalja a Nemzeti dalát, 

küldöttség is indul, nem adjuk mi alább! 

Bécsnek büszke vára megremeg előttünk, 

halhatatlan hősök válnak ma belőlünk! 

Azon a szép napon megtörtént, mit vártunk, 

szabadság virága nyílott ki minálunk. 

illatát tavaszi szelek vitték messze, 

térben és időben távol... végtelenbe! 

Lobogjon a zászlónk, virítson kokárda, 

hadd legyen sorsunknak jobbra fordulása! 

Magyarok Istene, fohászunk hozzád száll, 

panaszos terhével, mint egy fáradt madár...

Debrecen, 2012. március 11.

Szuhanics Albert: Március szelleme

 Szuhanics Albert: Március szelleme

Hűs fuvallat lengi át napunk, 

márciusnak idusán vagyunk. 

Visszatér egy szellem akkoron, 

átsuhan vén pesti partokon. 

Hűs fuvallat lengi át a tájt, 

átérzünk ott mindent ami fájt. 

Magyaroknak, sorsa mit hozott...? 

közben mennyi álmunk megkopott. 

"Talpra magyar!" - zengnek a szavak, 

visszhangzanak az ősi falak. 

Hol egykor, régen Petőfi szavalt, 

újra halljuk a Nemzeti dalt! 

Az ős szellem még szívünkben él, 

mert a magyar mindig hisz, remél. 

Lobogj zászlónk, talpra áll e nép, 

és lesz jövőnk, ami újra szép! 

Ne tűrjünk el soha rabigát, 

úgy szeressük a magyar hazát! 

Talpra magyar! - suttogja a szél, 

van új tavasz és van új remény!

Debrecen, 2009. március 6.

Szuhanics Albert: Holdsugár ül arcodon

Szuhanics Albert: Holdsugár ül arcodon

Alszik a lomb, a virág,

polcodon fáradt babák.

Rózsaszín felhőiben,

a fényes Nap lepihen.

Alszik a vágy, a remény,

aludjál el kicsikém!

Mécslángot gyújt a sötét,

sok kicsi csillaggal ég.

Nyugalmas éjed legyen,

pihenjél kisgyermekem!

Hunyd le szép csillagszemed,

pszt... én már halkan megyek!

Simítom lágy paplanod,

dúdolok ha akarod...

A Holdról egy édes dalt,

lám attól elalszol majd...

Homlokod hűvös, komoly,

ajkadon édes mosoly.

Körötted mély nyugalom,

holdsugár ül arcodon...

(Debrecen, 2011. július 29.)

Szuhanics Albert: Ezüst sirályok

Szuhanics Albert: Ezüst sirályok

  

Sirályok szállanak szabadon az égen,

ezüstös, csillanó szárnyuk ott evez.

Hol véled hajózom fehér vitorlákkal,

piros árbocunkon zászló lengedez.

A messzi óceán ringatja hajónkat,

kék ködében úszunk halrajok felett.

Hosszú hajad friss szél borzolja arcodba,

s vágyakozva néz rám csillogó szemed.

Szálljatok sirályok, szabad, kék egünkön,

hajónkat kísérje e madár sereg!

Vitorlánk a napot tükrözi elétek,

s ti lesztek árnyhozó, ezüst fellegek.

Repülj hát át hajónk mi velünk a vízen!

Ott reánk a mesék zöld szigete vár.

Szabadon élhetünk e szerelmes földön,

ahogy kék égen száll az ezüst sirály...

Szuhanics Albert: Taníts meg Uram!

Szuhanics Albert: Taníts meg Uram!

Taníts meg Uram boldognak lenni, 

Tiszta szívemből, könnyen szeretni. 

Szállván virágra, miként a lepkék, 

Könnyen cikázva, ahogy a fecskék. 

Taníts meg engem, tisztának lenni, 

Vissza nem nézni, előre menni! 

Letenni minden terhet és gondot, 

Látni magamban a középpontot... 

Taníts még nekem egyszerűséget, 

Hogy megláthassam mindig a szépet. 

Igazgyöngy legyen szellemi lényem 

A hamis ékszert még meg sem nézzem! 

Taníts meg engem nyugodtnak lenni, 

Útra kelőktől, szép búcsút venni. 

Túltenni magam, azon mi nem megy, 

Erősebb szenved, okosabb enged... 

Taníts meg engem szerelmet adni, 

Nem szalmalángként, parázs maradni. 

Embernek lenni, minden esetben, 

Segítő erő legyen kezemben! 

Hogyan tehessem? Taníts meg engem; 

Új reményt adni csüggedelemben! 

Mindig, mindenkor emberi szóra, 

Könnyet törölni, hajlani jóra. 

Taníts meg engem, tanító tettre, 

Példás jellemre, hű szeretetre. 

Víg mosolyt csalni bánatos arcra, 

Taníts meg Uram, erre a harcra!

Debrecen, 2008. szeptember 30.

Szuhanics Albert: Embernek lenni

Szuhanics Albert: Embernek lenni

Könnydús szemed rám emeled,

boldogságtól remeg kezed.

Szád szegletén halvány mosoly,

ábrándozom, ábrándozol...

Cudar világ, olyan nincsen,

csak jót teremthet az Isten!

S e világnak közepébe',

mi vagyunk a szeme fénye...

Mert mi a Nap és a Hold vagyunk,

emberképként, saját magunk.

Fénylő szemünk egy-egy csillag,

leheletünk virágillat.

Nő és férfi, férfi és nő,

a legelső, a legvégső.

Aranykapu is mi vagyunk,

meg kell nyitnunk saját magunk!

Lényünk szerelem tüzében,

fenntartjuk az örök fényben.

A sorsunk szeretni, szeretni,

mert legszebb, embernek lenni!

Várnai Zseni: Rózsa

Várnai Zseni: Rózsa

Rózsa vagyok, rózsa,

szerelem virága,

vadrózsából lettem

kertek rózsaszála,

sziromruhám, kelyhem

illatárját szórja,

de tüskés az ágam,

le ne téphess róla,

le ne téphess róla!

Rózsa ha nem volna,

talán nyár se volna,

pille nem csapongna,

madár se dalolna!

Égő piros rózsa,

rózsaszínű rózsa,

hófehér, halovány,

sárga tearózsa.

Ahányféle rózsa,

mind a világ szépe,

annyifélék vagyunk,

mint a világ népe,

mint a világ népe!

Rózsa ha nem volna,

talán nyár se volna,

pille nem csapongna,

madár se dalolna.

Várnai Zseni: Szeretni

Várnai Zseni: Szeretni

Szeretni ezt az életet,

az egyetlent a végest,

Szeretni még ha bánt is,

ha mostohánk is néhanap,

de kék az ég, és süt a nap,

van benne boldogság is.

E szép és szörnyű kor során

csodákat tesz a tudomány

a titkok titka tárul,

a tudás fája lombosul,

de atom felhő tornyosul:

mérges gyümölcs a fárul.

Nem ölni, vért nem ontani,

a tüzeket eloltani,

s nem gyújtani,hogy égjen

ország és város,hol a nép

gyönge megvédi életét

s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég

a megbolygatott messzeség,

madár se leli fészkét

futnak az erdő vadjai,

csak borzalomról..hallani:

Világ teremts már békét!

Fogyó hold már az életem,

de dolgom még töméntelen,

még tenni, adni vágyom...

Csak lenne még erőm elég,

zengni a béke énekét...

e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!

Időnk oly gyorsan el pereg,

egy perc csupán az élet...

de ez a perc lehet csodás

teremtő munka, alkotás

amely megőriz téged!

Képek szeretetről - Nőnapra /2015 Képeim

Várnai Zseni: Síró szemek

Várnai Zseni: Síró szemek

  

Én sokat nézek a síró szemekbe

S éjente magam is sírok sokat

És messze, zord sötét tájak felől

Magamba szívom a bánatokat.

Mi messze jajlik vérző távolokban,

Mind megtalál és mind olyan enyém,

Hogy arcomat sápadtra komorítja

S ifjú szememből is elfogy a fény.

Pedig Te, Kedves, itt vagy és szeretlek,

Virággal kén' övezni homlokom,

De ajkamon, lásd, könnybe fúl az ének,

Ciprus vagyok én minden sírokon.

Tán elveszítlek így, hisz vannak vígak,

Feléd-hajlók és könnyen nevetők,

Én nem tudok, mert hallom, akik sírnak,

És egyre telnek, mind a temetők.

Lásd, így vagyok, szomorú két szememmel,

Lelkem mélyén bús dalok zengenek,

Kacagások, víg játékok helyébe,

Nem tudom én, elég-e ez Neked?

Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,

S most minden könny az én szememben ég,

Mosolyogni meg közben elfeledtem...

Lehet-e engem így szeretni még?

Várnai Zseni: Virágos ág

Várnai Zseni: Virágos ág

Virágos ág az asszony élete,

tavasszal könnyű szirmokkal tele,

s mikor lehullnak róla díszei,

a virág helyett gyümölcse terheli.

Termése érik, pirul, gömbölyül,

pillék és méhek zsongják őt körül,

szellő ringatja, eső öntözi,

s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,

csupasz testét vad esők verdesik,

reszket, amikor tépázza a szél,

de nedvei forrók akár a vér.

S mikor csillogó fátylat sző a hó,

s belepi őt e puha takaró,

már újra szép, és arról álmodik,

hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan,

ezernyi felső, szép virága van,

ő bennük éli tavaszát,

s nyáron a nap deleje hajtja át.

Így ringatja a változó idő,

a mag ha pattan, az is újra ő,

kikél a földből, húzza őt a fény,

újjá szüli az örök televény.

S ha teste már csak tűzre lenne jó,

olyan öreg száraz és korhadó...

ifjú fákban tovább él a lénye...

gyümölcsös ág az asszony élete...