| Rating: | ★★★★ |
| Category: | Other |
Az igazi szeretet - írtam az előző cikkemben -feldúlhatja a világ rendjét." Hogy van ez?!... Igaz ez?... Hát nem pont fordítva van, hogy az igazi szeretet rendet teremt a világban? Nos, az a barátom, aki egy infarktus katarzisában rápillantott a valóságos szeretet sorrendjére, vagyis arra, hogy kit szeret igazán - ahogy visszatért az „életbe", igyekezett gyorsan elfelejteni ezt a felismerését. „Nem tudtam volna folytatni az életemet! - mondta. - Ha a szívemre hallgatok, s a valódi szeretet intenzitása szerint rendezem a sorsomat, végem. Át kellett volna alakítanom az egész életemet, fájdalmat okozni azoknak, akik nem érdemelnék meg, s feldúlni mindent! Elhagyni régi társakat, s hozzácsapódni azokhoz, akikhez a szeretet örvénye sodor. És nem is biztos, hogy boldog lennék! Nem biztos, hogy létezni tudnék egy új rendben, hogy élni is tudnék azokkal, akiket szívem legmélyén a legjobban szeretek! " Igyekezett gyorsan elfelejteni mindent! Annyira, hogy évek múlva már nem is emlékezett rá. Mint ahogy egy hirtelen villámfényben világos lesz a táj, megpillantotta a valóságot - s aztán újra sötét lett, s amit látott, elfelejtette. Ilyesmiket mesélt: „Néha, akit legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: »Szervusz!.-. Szervusz!- • • Vagy még?... Én is vagyok!. .. Isten veled... Mikor találkozunk?!. ..«" A választ már nem hallod. És élsz tovább egy olyan világban, ahol nem a szíved rendezi az emberi kapcsolataidat. Ez nem is baj. Az igazi szeretet olyan, mint az atomenergia. Nem lehet a közelében élni, és veszélyes, ha felszabadul. A mi életünk szerényebb erőkre van berendezve. Testmelegre. Megértésre. Jóságra, türelemre, érintésre, mosolyra. Elfogadásra. Barátságosságra. Megbocsátásra. Szövetségre. Toleranciára. Ez néha kevés, tudom, hogy kevés -mégis a legtöbb, amivel élni tudunk még. Mert a valódi szeretet meghaladja a harminchat fokos testmeleget, s elégetheti emberi viszonyainkat. Erről szól az a híres jelenet, amikor Jézus megkérdi kedves tanítványát, Pétert, hogy „szeretsz-e engem?" És Péter azt hiszi, hogy szereti. Azt feleli: szeretlek. Jézus háromszor is kérdi, s ő háromszor is feleli, egyre kétségbeesettebben, hogy „igen, szeretlek, uram, tudod, hogy szeretlek!" Pedig nem szereti. Azt hiszi, szereti, de igazán nem szereti. Mert nem lát a saját szívébe, és nem tudja, mi az Igazi Szeretet. Hogy azért oda kell dobni mindent. A családját, a rokonait, a hivatását, a barátait, régi elveit, hitét, sőt, a népét is - legvégül pedig az életét is. Tényleg jó példa erre az atomenergia. Minden piciny atom magjában benne van. De valami végtelen bölcsesség révén nem szabadul fel. Ott él elrejtve, lekötve, lefokozva, leszigetelve - és ezt a kozmikus energiát, mint durva „anyagot", a tenyerünkre vehetjük. Megtapinthatjuk, zsebre tehetjük, láthatjuk, szagolhatjuk. Nem is tudjuk, hogy egy széndarabban vagy egy érckristályban olyan erők feszülnek, melyekkel egy egész várost hővé, fénnyé lehetne robbantani. Az anyaggá sűrűsödött energia titka ez. Ott szunnyad mindenben, és csak egy szerény kis részét adja ki bődületes erejének, ha mondjuk, elégeted. Ugyanilyen titok, amikor a szeretet kozmikus ereje lefokozódik, és földi szeretetté alakul át. S lesz belőle emberszeretet, anyai szeretet, baráti szeretet, családszeretet, barátság, vonzalom, gyengédség, szimpátia, együttérzés... lesz belőle szelíd sugárzás, ahogy néha nevezzük: a szív melege. De lelkünk „atommagjában" kozmikus erők feszülnek. S ahogy az egész teremtést ez a „magenergia" és az elektromos és magnetikus erők játéka szüli, s a látható, tapasztalható anyagvilág nem más. mint megfagyott energia -úgy a szeretet is hűvösebb, lefokozottabb és élhetőbb, ha földi életünkben megvalósul. S ez így van jól. „Harminchat fokos láznál" többet nem bír el az emberi szervezet. Egy világ hasad szét ott, ahol a szigetelésen átüt az Igazi Szeretet. így rendült meg és omlott szét valaha a világ legnagyobb hatalma, Róma, így hasonlott meg magával Izrael, s változott meg gyökeresen a zsidó és sok-sok nép családjának története, sőt, az egész emberiség történelme, amikor Jézus és véle az Igazi Szeretet megjelent a világban. De ennél jóval kisebb léptékben is hasonló történik, ha kiszabadul a mélységből ez a vulkanikus szereteterő. Tudják ezt jól az írók, hogy mondjuk, egy Rómeó megtalálja ugyan örök szerelmét, Júliát, s közöttük eltéphetetlen vonzalom szövődik, szinte emberfeletti szerelem-energiából -lényük fölizzik és egymásba forr -, csakhogy körülöttük összedől a világ, családok, barátok s egy egész városállam sorsa megváltozik, sokan meghalnak, s ők is csak egy másik, nem földi síkon lehetnek boldogok. Sokan esnek tévedésbe, amikor ezt a kétféle szeretetet - az Igazi Szeretet atomerejét összetévesztik - a földi életet mozgató emberszeretet „gyengeáramú", a hétköznapi életünkre transzformált szelíd energiájával. Krisztus világosan megmondta, hogy az „én országom nem evilágból való", s ezért a szeretetének az az intenzitása, amelyet élt, s amelyet híveitől megkövetelt, mindenhol fölperzselte az ólmeleg közösségeket, a családi és faji összetartozás biztonságos kereteit. Ez az Igazi Szeretet mindannyiunkban él. Mint a „magenergia". Néha előtör - egy-egy szerelemben, barátságban, vagy bárhol, ahol az önfeláldozás teljessé válik. Ez az Igazi Szeretet villant föl ismerősömben, a halál-élmény pillanatában, erről mondta később, hogy igyekezett elfelejteni, mert élni vele a hétköznapokat nem lehetne. Egy biztos: ez az a Szeretet, mely nem múlik el soha. Mert túl van téren és időn. Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantják a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése