Bódás János: Útjelző tábla

Bódás János: Útjelző tábla

Vigyáz a falvak szélén s ott áll
a szétfutó keresztutaknál.
Vigyáz, mindig útfélen állva
s irányt mutat mellén a tábla.

Lábára indák tekerõznek,
a barmok hozzá dörgölõznek,
vállára galamb, varjú száll,
az útról ráfreccsen a sár,
nap vakítja és veri zápor,
megrepedez a tél fagyától,
kölykek vágnak belé sebet,
beszennyezik kósza ebek,
de jó- s balsorsban egyaránt
áll és mutatja az irányt.

Mellette bölcsek és bolondok
cipelnek álmot, vágyat, gondot,
jönnek és mennek ifjak, vének,
nászmenetek és temetések,
õ áll és tûr s nem válogat,
mindenkinek utat mutat.

Útjelzõtábla lettem én is
ott, hol az út Isten felé visz.
Embersorsok útfelén állva
mutatok mindig egy irányba:
Krisztus felé. Nap szúr, ver zápor,
didergek a közöny fagyától,
bûn-indák reám tekerõznek,
rút vágyak hozzám dörgölõznek,
vállamra kétség-varjú száll,
s fülembe azt kiáltja: kár!

Az élet sara rámfrecseg,
megsebeznek gonosz kezek,
de jó- s balsorsban egyaránt
állok, s mutatom az irányt,
akik mellettem elhaladnak,
a fáradt tékozlófiaknak.

Mellemrõl Isten lángírása
beragyog ködbe, éjszakába
s szinte kiáltja: emberek,
mindnyájan erre menjetek,
a Krisztus jár elõttetek,
nála lesz békességetek,
csak a nyomába lépjetek,
szárnnyá válik keresztetek!
Hát bízzatok és higgyetek,
s szeressetek, szeressetek!