Hornyik Tibor: Sorsunk

Hornyik Tibor:  Sorsunk

Hasztalan tétova évek...

Kifacsart szánalmas remények...

Fájdalmas puszta tények...

Kihunyó parányi fények...

Elnyesett torkú félelem...

Elfojtott kinyíló értelem...

Megfagyott lángoló érzelem...

Elapadt sugárzó képzeten,

Járkál a sóvárgó végtelen,

S kesereg a kínzó végzeten,

Eltűnik a semmiben védtelen...

Nincs megalkuvás

Végül mind magunkba szállunk,

Elmerengünk, meg-meg állunk.

Hiába hát sok szép álmunk?

Hisz csodára sem igen várunk.

A szenvedélyt rég magunkba zártuk,

Talán a szebb időket vártuk?...

Most láthatod..., késő bármi tett,

Eltékozoltunk egy életet.

Sajnos soha nincs megalkuvás,

Se végső, borús belenyugvás,

Nincsen nekünk mar semmi más,

Csak fájó néma vonaglás.