2009. március 29., vasárnap

Khalil Gibran - (bölcsesség)

Rating:★★★★★
Category:Other

"Együtt születtetek, és örökké együtt lesztek.
Igen, még Isten néma emlékezetében is együtt lesztek,
Hagyjatok azonban helyet szüntelen együttlétetekben.
Hagyjátok, hogy az ég szelei táncoljanak köztetek.
Szeressétek egymást, de ne csináljatok bilincset a szeretetbõl
Inkább hagyjátok, hogy hullámzó tenger legyen lelketek partjai között.
Töltsétek meg egymás poharát, de ne egy pohárból igyatok.
Adjatok egymásnak kenyeretekbõl, de ne ugyanazt a kenyeret egyétek.
Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, 
de engedjétek egymást egyedül is lenni.
Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.
Adjátok a szíveteket, de ne bízzátok egymás õrizetére,
Mert csak az élet zárhatja kezébe a szíveteket.
Álljatok egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz,
Hiszen a templom oszlopai is külön állnak,
És a tölgyfa és a ciprus sem nõ egymás árnyékában"

4 megjegyzés: