Mihály István: Lila akácok minek a szív
Virágos tavaszi kertek ölén
Zártam először szívembe én,
Később karöltve jártunk Budán,
S várt ránk a csendes Tabán.
Szép volt a szerelem, szép volt a nyár,
Vártam a ligetben, hogy jön-e már?
Lila akácok nyíltak a fán,
Már csak bús emlék csupán.
Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj,
Lila akácok, minek a vágy, ha elszáll,
Minek a nyíló virág, a kikelet,
Mit ér a rongyos világ, ha nem szeret?
Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj?
Lila akácok, a boldogság sosem vár.
Minek a kis kerti pad, minek a nyáralkonyat,
Amikor egymást szeretni nem szabad?
Nem írtam levelet maga után,
Vártam, hogy visszajön egyszer talán.
Hogy visszahozza a régi nyár,
Emlékek zenéje száll.
Bánatos szívemben vágy hegedül,
S állok, csak várok, csak bús egyedül.
Lelkemben felzeng egy régi szerenád,
Hiába várom magát.
Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj,
Lila akácok, minek a vágy, ha elszáll,
Minek a nyíló virág, a kikelet,
Mit ér a rongyos világ, ha nem szeret?
Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj?
Lila akácok, a boldogság sosem vár.
Minek a kis kerti pad, minek a nyáralkonyat,
Amikor egymást szeretni nem szabad?
(Dalszöveg)
