Szabolcsi Zsóka: Várok
Csendben várok...
átvillan rajtam néhány cikázó gondolat,
felsejlik néhány arc, mind a te arcod...
harcod folyik tovább idővel, térrel,
túlerővel...
legyőzhetetlen ellenséggé válik a távolság...
hiába nyújtom karom, szavaim nem toldják meg
a szűkre szabott lehetőségeket...
állok, s felkúszik a lélek mélyéből
egy elfojtott sóhaj, mely kiáltássá
szeretne magasodni bércek csúcsán
hűs fenyvesek biztonságos árnyán,
hogy szétterüljön hegyvölgyek fölött,
s rátaláljon arra,
akiért megszületett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése