Szuhanics Albert: Mi mécsest gyújtunk.

Szuhanics Albert: Mi mécsest gyújtunk...

Szürke az alkony, gyúlnak a fények,

kis gyertyalángok, mécsesek égnek.

Fényük a síron neveket láttat,

lebbenő árnyak táncokat járnak.

Sok kusza emlék száll fel a mélyből,

szeretet árad szívből, a fényből,

nyugalom jár át, vén lomb hull hantra,

temetőt díszít apraja-nagyja...

Zarándokúton járunk most egyre,

azokhoz, kik el vannak temetve,

aki már élők sorában nincsen,

nyugodjon békén, adja az Isten!

Szívünkben élnek, emlék a házuk,

kedves vendégek vagyunk még náluk.

Ámde e napon gyertyákat gyújtunk,

virágot hozunk, éled a múltunk...

Tudjuk, hogy egyszer elfogy a léptünk,

s eljön az idő, nem élünk ...éltünk!

Egy imát mondtok értünk majd akkor?

S mi mécsest gyújtunk a csillagokból...

Debrecen, 2014. október 27.