"Ahogyan a megfáradt, aranyszínű fényt adó nap lassan leszáll a fák lombkoronája mögött,
a zöld, a sárga, és a vörös színek barnára, majd szürkére váltanak, s végül nem marad más,
mint a hold fénye, ahogyan megvilágítja a szemközti hegyoldal tisztásait.
És ekkor kezd élni az erdő.
A csöndet szinte harapni lehet, minden eltűnik a világból, ami mesterkélt, minden, aminek semmi keresnivalója itt. Ekkor látható, hallható és szagolható a világ azon része, ami még szép.
Ami szabad, és ettől gyönyörű.
Ami fenséges és tiszteletre méltó.
Amihez kellő alázattal lehet csak közeledni.
Ha kellő alázattal és az erdő iránti tisztelettel tölt az ember hosszú órákat a cserjék közé húzódva,
akkor élhet át valódi csodákat."
(Tomán Edina)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése