ÉDESANYÁM
Már nem is tudom talán, e szó mit jelent...
az én Anyám, már oly rég nyugszik odalent.
Kimondani e bűvös szót, lassan elfelejtem;
hét lakatra zárva, szívem mélyén rejtem...
Pedig milyen szépen hangzik: "Édesanyám"!
Varázsereje van e csodálatos szónak!
Éltető forrása, minden szépnek - jónak
mit Ő jelentett egykor, törékeny szívemnek...
s ápolója volt megsebzett lelkemnek,
mikor kimondhattam sóhajtva: "Édesanyám"
Hosszú éjszakákon át, hogy aggódott értem!
- mikor az élet kapuját kinyitva, utamra léptem -
Mennyit sírt miattam, az én drága Szentem!...
S mily nagy volt az öröme, amikor haza mentem..
Könnyek közt rebegte szám: "Édesanyám"!
És mikor a bajra mindig csak a baj következett,
jó Anyám nem bírta terhét, s megbetegedett...
Vad kínok marcangolták, agyonfáradt testét;
el akarta engedni már magából, a lelkét...
De rám, még mosolygott az "Édesanyám"!
Aztán egy szép napon - mielőtt haza mentem -
nem győzött várni már, szegény drága Szentem.
Elment...nem is búcsúzott, csak csendben félre állt....
Arcán egy mosolyt hagyott, s a lelke, mennybe szállt.
Könnycsepp zárta ajkamon súgtam: "Édesanyám"!
Amikor a kék eget könnyes szemmel nézem,
Anyám intő szavait, százszor felidézem: -
"Adhat az élet néked kincset,
márvány s gyémánt palotát...
csak egyet nem adhat kétszer:
Édesanyát!"
˙(Bencs Gizi)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése