Szerelmes levelek - Szolnoki Király Judit gondolatai

Reggeli áhítat   

Mint lázas gyermek, oly nyugtalan, ki anyja hűs kezére vár: követellek.
TE jól tudod, előtted nincs titok, hogy nehéz nélküled.
Mint lázas gyermek, nyöszörgök, hozzád felkiáltok,
kapargatom létezésem burkát, s faggatlak:
Felszáll-e égig a zsoltár, felnyúlik-e hozzád létem fája, ágának virága,
csenevész gondolataim bokra áttöri-e, a mennyek boltozatját?
Mily magas, mily mély, mily széles, mily hosszú, jaj, mi kívül van s belül!
Tényleg szeretsz-e engem, ki létcsíra, parány vagyok csupán a végtelenben?  
Mégis biztos:
TE vagy és én vagyok,
a még nem vágya-kínja összecsomóz Veled.
Míg végre eljutok hozzád, nehéz az út a roppant éjen át,
míg feléd tartok, vallatlak, újra meg újra,
– pedig tudom, velem vagy –
Miért hagytál el?  
Emlékezz!
Hányszor nyújtottam kezem feléd, s tenyerem a semmin csattant,
kínáltam neked lázcserepes szám, de kiszáradt, csókodra hiába várt!
De mégis!
Ha kezdődik egy vak nap, te fénnyel töltöd újra,
s én megfürdöm abban, gyönge liliomfehérré tisztulok, kinyújtott tenyeredbe simulok.
Íme, itt a reggel.
Gőzöl a kávé a konyhaasztalon.
Jössz Uram hozzám, leülsz, beszélgetünk, mint tegnap,
mint a cserfa alatt Abrám, ki drága falattal vendégelt, etetett, szólni alig mert,
kívánságodra, szavadra rezdült, - csak Sára nevetett -, lásd, így vagyok én is.
Elfoszlott sóhaj a tegnap reménye, végleg odalett,
elinalt sok régi vágy,hiába idézem – s a kívánt fiúgyermek, kit érdekel már!
Mit bánom én ezt, s a többit mind, ha itt vagy velem, ha bennem árad a lélekfolyó,
(Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék!)
én vallok neked: Haragszom én is, gyakran. Hogy bírod látni szomjam, éhem?  
Aztán visszahullok, a szívem csupa alázat.
Csendben kuporgok, várakozom,s remélem, újra látlak.