Sík Sándor: A fehér koszorúk titka

 Sík Sándor: A fehér koszorúk titka

Soha-soha még ilyen éjszakát!

 

A tele-hold fönnjár az égen.

Fehéren,

Ezüstfehéren,

Némafehéren hinti sugarát.

 

Soha-soha még ilyen éjszakát!

 

Harmatos füvön, holdas úton,

Mi hárman,

Hulló sugárban, fehér sugárban,

Fehér ruhában, szótalan,

Én és az öcsém és a húgom,

Mi megyünk, a harmatos úton,

Holdas füvön, hallgató réten át.

 

Soha-soha még ilyen éjszakát!

 

Most másként látom az egész világot.

Most látok.

Jaj, tudjátok: az élet ez az út,

Amit most járunk, kéz a kézbe, hárman,

Fényben, fehérben, hűvös holdsugárban,

Sugárban, amely hallgat és hazug.

Most látok.

Jaj, testvérek, most mindent látok:

A fejünkön fehér fénykoszorút,

Hűs holdsugárból sápadt koronát.

 

Soha-soha még ilyen éjszakát!

 

Megfogta szemem a látó-igézet.

És nézek,

Csak egyre nézek, némulva nézek.

És most mindent, minden titkot megérzek.

Tudom: az egyik koszorú az élet.

És most sírok, és mind, mind kitalálom:

A másik koszorú az álom.

És tudom, és a könnyem is megáll:

A harmadik koszorú a halál.

Jaj, dobjuk el a hideg koronát!

 

Soha-soha még ilyen éjszakát!

 

Most felhők folyják a holdat körül.

Testvérek,

Most eltűnt mind a három.

És most nem tudom: a három közül

Melyik koszorú volt az élet,

És melyik volt az álom,

És nem tudom, melyik volt a halál?

A harmat hull. A hold hallgatva száll.

Hallgatva száll a kékmosolyos égen.

Fehéren,

Ezüstfehéren,

Némafehéren hinti sugarát.

 

Soha-soha még ilyen éjszakát!