Reményik Sándor: Télelő

Reményik Sándor: Télelő

Ez télelő, - sötétedik hamar,

Mindjárt homályba hull a kis szoba... 

Vajjon derültebb volna s biztatóbb, 

Megnyugtatóbb és ígéretesebb,

Ha valaki mellettem ülne most 

És fogná erősen a kezemet, 

Fülembe suttogva varázs-igét?

Nem. Kettőnek is sötét a sötét.

Ez télelő, - sötétedik hamar... 

Ha most körüllengné e kis szobát 

Mindenki, akinek szívére 

Csöppentettem egy csöpp melódiát, -

Ha átölelne párás zuhataggal

Egy szivárványos visszhang-vízesés, 

És kórus zúgná fülembe: remélj!?

Nem. Országoknak is éjszaka az éj.

Talán, talán ha betöltene Az, 

Akit most is csak hírből ismerek,

Kihez esetlen imát dadogok

És hatalmában félig sem hiszek, 

Csak akarok, csak akarok...

Ha visszahozná mult novemberek 

Tengeralatti advent-illatát,

Ha megtenné a képtelen csodát, 

És olyan volna ez a délután... 

Akkor talán, talán, talán 

Fénybeborulna most is a szobám.

Pécs, 1928 november 14