hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.
Ez az őszi arany-áldás,
fürtöd hamvas-dér-fehére
úgy hullott, mint a megváltás
a mihaszna lókötőre.
Rég mögöttem szülőföldem,
rétek, erdők sűrűsége,
életem hogy beleöljem
városi vad dicsőségbe,
odahagyott kertre, nyárra
hogy ritkábban emlékezzem,
hol a békák muzsikája
költővé nevelt föl engem.
Éppen ilyen ősz van arra.
Ág-mancsával be-betéved
ablakunkon a juharfa,
keresi az eltünőket.
Rég nincsenek a világon.
Cinteremben az ezüst hold
jóslata a keresztfákon:
mi is vendégek leszünk ott.
Mi is talján bajnak-gondnak,
ott leljük meg végre békénk.
Ezek a hullámzó dombok
vígasztalják, aki él még.
Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Csodálatos! Köszönöm szépen!
VálaszTörlésNagyon szívesen. Örülök, hogy Neked is tetszik. puszillak
VálaszTörlés