Kiss Tamás: Mátrai ősz
Oly egyedül állnak már a fák,
sudár tölgyek, megtépett koronák,
rajtuk, mint feszes húrokon zenél
ég-föld-közi nagy hárfán a szél.
Ne járj ide, mert ha ide jössz,
elborít a hamvas, lila ősz.
Nem jó neked magadhoz ily közel,
vadként avarban vérezni el.
Menj csak magasra. Ahol a fenyők
lombos, örökzöld tűsátora nőtt.
Menj, mig birod, mindig fölfelé
fölbizsereg tán még a szív belé,
mint ifjan, sátorral - ha várt a vadon -
eredj nehéz évekkel válladon.
Fenn zöld a fény s még ifjúságra vár
a fákon átszürt gyógyitó sugár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése