Tristan Lind: Gondolni Rád

Tristan Lind: Gondolni Rád

Azt kérdezed, gondolok-e Rád?
Kérdés ez, vagy tán egy vád?
Hisz már oly régen fejembe költöztél,
S azóta minden perc, szó akár egy kötél.
Kötél, melybe bele is kapaszkodhatok,
Vagy a nyakam köré csavarva meg is halhatok.
Fényes minden, mégis kínoz a lét,
Magával húz az édes keserűség.
Lelkem testemen kívül, fekszem az ágyon,
Véget nem érő álmok sorozatát látom.
Azt kérdezed, gondolok-e Rád?
Tudni akarod? Igen, gondolok Rád!
Már-már az érzékek csapdájában élek,
S mit lehetetlen, hallok, látok, érzek.
Hangod fülemben cseng, körülvesz.
Érzem lágy, simogató, drága érintésed.
Nem gondolok Rád, hisz itt vagy velem.
Lehet csak szemem csal, de szívem nem!
S mikor az ég kékjére sötét lepel hull,
S az éj függönyének szakadásain vadul
Milliónyi kíváncsi szem nézi szakadatlanul,
Ahogy egy álom beteljesül szépen.
Ahogy az éjszaka sötét tengerében,
Elmerülünk mélyen egymás tekintetében