Rónay György - Versek

Rónay György: Naplemente

Hogy szikrázott! Milyen örjöngve lángolt!
Micsoda eszeveszett tombolás volt!
S ebből se maradt utoljára más,
mint egy maroknyi hamvadó parázs.

Rónai György: Verőfény

Se vágy, se láz, se láng: csak egy parányi
tisztaságot adj.
Villantsd felém egy illanó mosollyal
tisztaságodat.
Fénylő derűdből ez a lankadó szív
többet úgyse kér:
annyit csupán, amennyi könnyedén a
két szemedbe fér.
Szerelmek, szenvedélyek, szenvedések! -
semmi nem igaz,
csak ez a kis mosoly, mit - könnyű labdát -
felém hajitasz.
Visszadobjam? - Forgatom és elejtem.
Játék, semmi más.
De ez legalább szép volt. Tiszta, könnyű

őszi ragyogás.

Rónay György: Leltár

A virágokat és a madarakat is,
s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;
de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:
a csöndet körülöttem s a kék eget felettem.

Rónay György: Epilógus

Ibolyaszálat leltél az avarban.
Ne tépd le.
Hadd mosolyogjon halk tavaszt az őszben
kékje.

Katicabogár baktat az országúton.
Ne lépj rá. Nyúlj le érte.
Tedd vigyázva az árokpart puha
gyepére.

Csillag csillog a harmatos füvön.
Vigyázz, ne taposs rá.
Fázik szegény. Melengető tenyérrel
hajolj le hozzá.

Bárányokra késeket köszörülnek.
Ne engedd!
A világ héja-karmában galamb sír.
Mentsd meg!