2009. augusztus 20., csütörtök

Augusztus 20

Rating:★★★★★
Category:Other
(Kép - Szent István koronazasa)

Augusztus 20
Ünnepeltük már:
Szent István-napként, a körmenetből indult
Szent István hét a Horthy rendszerben
István király ünnepe 1945 után
Az új kenyér ünnepe 1848-ban, ezt pedig az alkotmány ünnepe követte.
A jelenség magyarázata, hogy a kommunisták meg akarták fosztani az ünnepet katolikus múltjától és ettől független, a többség számára elfogadható megnevezést kerestek. Először az új kenyér ünnepe bukkant fel. Az elfelejtett aratóünnepségek propagálása nem a kommunisták ötlete, már a 20. század legelején mozgalom indult a népszokás érdekében. Az új kenyér kifejezést a Horthy-rendszerben is használták, ez sem volt újdonság. Azonban akadt egy jelentős különbség a korábbi és a kommunista gyakorlat között: míg az elődök az új kenyér elnevezést kiegészítésnek szánták, addig a Rákosi-diktatúra az ünnep átformálására használta, az elnevezést kötelezővé tette.
A rendszerváltás után Szent István személye kapott újból jelentőséget, melyhez társul a Szent Korona ünnepe is már.

István a Király - Cd itt hallható
Cd 1
Cd 2

Kellemes pihenést, az ünnephez méltó ünneplést kívánok Mindenkinek!


2 megjegyzés:

  1. Kedves Zsuzsa!
    Köszönöm szépen. Békés ünneplést kívánok én is-:)))
    Szeretettel: Valentinus

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, kedves Valentinus!

    VálaszTörlés