Szent-Gály Kata: Aqvincum
Már nemsokára zár a múzeum,
és én még mindig szédelegve járok
valami furcsa alvilágot,
hol nincsen más, csak kő kövön,
és arcokon és betűkön
a Múlt.
Csak szám van itt és névtelen rabok,
– sötét emlékű táborok,
befordult arccal suttogott szavak,
a véletlenre bízott cédulák,
hogy mondd tovább:
Itt állt a ház. Virágos udvarunk volt,
s Iuno szobra mellett kerti pad.
Ott álmodoztunk ketten, kéz a kézben,
a barbárfényű csillagok alatt,
és tervezgettük, mint te meg a lány,
hogy azután
majd Róma vár s a tenger,
és hazamegyünk a gyerekekkel,
igazán haza,
és – reánk csapott a szenvedés
bíborfekete madara.
Kérlek, mondd tovább,
hogy nem vagyunk kövek,
csak Múltba zárt világ,
Kérlek, mondd tovább!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése