Kellemes pihenést, hétvégét!

"Ősz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél."
(Seress Rezső)

Dsida Jenő: Ősz a sétatéren

Dsida Jenő: Ősz a sétatéren

Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.

Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén.

Képeslapok - másképp, keretezve...

Borisz Paszternak: Őszi erdő

Borisz Paszternak: Őszi erdő

Begubódzott az őszi erdő. 

Csönd benne, álom és homály. 

Se mókus, se bagoly, se zörgő 

harkály nem riasztja már. 

A nap az őszi vad-csapáson 

Belopódzik lenyugtakor, 

nézdel körös-körül vigyázón, 

nem les-e csapda valahol. 

Zsombék, mocsár és nyárfa s néhol 

égerfa: rajta moha nőtt. 

Valahol kakas kukorékol 

utak végén, falu fölött. 

Túlkukorékolja kevélyen 

magát is, majd hallgat nagyot, 

mintha azon tűnődne mélyen, 

micsoda zengést is adott! 

De új kakas rikolt erősen, 

még messzebbről az égre fel. 

Rá, mint a szolgálatos őrszem, 

az előbbi visszafelel. 

Visszafelel. S most, mint a visszhang, 

kikiriki kikirikit követ. 

Torkukkal jelzik, hogy hol is van 

Észak és Dél, Nyugat s Kelet. 

És eléri a kakas-ének- 

verseny az erdő peremét, 

s az meglátja megint a rétek 

s a kék egek végtelenét. 

/Ford.: Illyés Gyula/ 

Áprily Lajos: Ködös évszak előtt

Áprily Lajos: Ködös évszak előtt

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj, 

ahol kékebb és ragyogóbb a menny. 

A lelkedet csűr-szélességre tárd 

és kéve-számra szedd a napsugárt. 

Azt is, amit a nap búcsúzva ont, 

ha arany küllőt vet a horizont, 

s ott is, hol késő délutánokon 

még megragyog fémsárga lombokon. 

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd 

és szűkre fogja szemhatár-köröd. 

S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad, 

s évmilliókig nem lesz sugarad.

Szép estét kívánok!

"Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, 

hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, 

mint szeretni az embereket."

(Vincent van Gogh)

őszi szerkesztéseim /2014

Idézetek a földről, hegyekről

"Amíg élnek a fák, amíg látom a hegyeket, addig úgy gondolok rád,

ahogy kacagnak a gyerekek,

tiszta szívvel, szeretettel, könnyes szemmel, őszintén,

mert mindenhez szeretet kell, ami erősebb, mint én."

(Historica)

***

"A hit sohasem hiszékenység, hanem energia, amelyből egy mustármagnyi hegyeket mozdíthat meg, feltéve, hogy akiben felfénylik, a szívével gondolkodik és az agyával is érez."

(Szepes Mária)

***

"A papok azt mondták régen, hogy a hit hegyeket mozgat, és senki nem hitt nekik. Ma a tudósok azt mondják el tudják simítani a hegyeket, és mindenki elhiszi."

(Joseph Campbell)

***

"Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, 

Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, 

Ha szeretet nincs bennem, 

Mit sem érek."

(Biblia)

***

„Itt a hegyen a ragyogó, istenáldotta szép tájban bennem csak kérdések fogalmazódnak meg. Őseink ezer évvel ezelőtt talán százezren sem voltak a honfoglaláskor, és csak innen Erdélyből az elmúlt húsz év alatt 400 ezer ember ment el. Miért?! Ki számolja azokat, akik elmentek, és ki tartja számon azokat, akik itthon maradtak?”

(Böjte Csaba)

***

"Szeretetből képesek vagyunk hegyeket megmászni, tengereket átszelni, homoksivatagokon átkelni és kimondhatatlan megpróbáltatásokat elviselni."

(Gary Chapman)

***

"A hegyeket már megmászták, az űrhajósok már eljutottak a világűrbe, s a tengereken sincs már egyetlen aprócska sziget sem, amit ne fedeztek volna föl. De hátravan még a lélek meghódítása."

(Paulo Coelho)

***

 „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” 

(Zsoltárok 121:1,2) 

Devecsery László: Évszakok

Devecsery László:

Egyszer volt…, …hogy’ is volt? Talán egyszer volt, hol nem volt! Ki tudja hol volt? Ki tudja hol van?

Az üveghegyen innen? Az Óperenciás-tengeren túl? Ahol a kurta farkú malac túr? Dehogy! 

Sem így, sem úgy! Völgyön innen, hegyen túl, 

hol sok szikla égbe szúr…

Induljunk el messzire, messzire, hagyjuk el a völgyet, kapaszkodjunk fel magasra, nagyon magasra. Sok-sok hegyet, óriási sziklát kell elhagynunk, amíg elérkezünk a Hónapok  hegyéhez. Ne kérdezd, merre találod a térképen, hiszen nem árulhatom el senkinek. 

Még teneked sem!

Egyik hegy olyan, mint a másik. Miről ismerjük meg ezt a nevezetes helyet? Miről, miről…, különleges formájáról. Mitől olyan különleges? Fényképen vagy a valóságban láttál már hegyet és sziklát eleget. Magasak, hegyesek. Ez is magas, hegyes is. Igen ám, de az óriási hegycsúcs mellett tizenkét kisebb csúcs is emelkedik. Ráadásul, ha megérkeztél, s körülsétálsz a hegyoldalon, akkor egyik ámulatból a másikba esel.

Előbb azt érzed, lefagy a fejedről az a formás fülecskéd, s hozzá fúj a szél és hull a hó, a másik pillanatban enyhe szellő simogat, majd váratlanul pirossá válik az orrod a tűző naptól, a nagy melegtől, azután hűvös szél és köd ölel körül, s a következő pillanatban ismét hóembert építhetnél.

Mi ez a varázslat? Egyszerű a magyarázat: a tizenkét hónap négy évszakot varázsol körénk. Lakásuk körül is mindig ott a tavasz, a nyár, az ősz és a tél, vagyis az

Évszakok

Nézd, a TAVASZ erre jár:

huncut, pajkos kicsi lány.

Szoknya lebben, szellő száll,

jót kacag – és meg-megáll.

Ébresztgeti a Napot,

kancsóból hint harmatot.

Ezerszínű lesz a rét:

ráteríti köntösét.

Virág nyílik, rügy fakad,

minden él az ég alatt.

Ajtó koppan, vendég jön:

illendően beköszön!

Meleget hoz NYÁR-LEGÉNY,

szelíd esőt hint a szél.

Almát, körtét melenget,

eperszemet szemezget.

Aranytenger a vidék,

hullámzik a messzeség.

Búzaszemek megértek:

-Munkára fel, legények!

Patakparton víg a nyár,

ki teheti odajár.

Fürdik, játszik nagyokat,

amíg az ősz kopogtat.

Kedves apó, ez az ŐSZ,

ő is köztünk elidőz.

Szőlőt érlel, szüretel,

emberekkel ünnepel.

Ecsetet vesz kezébe,

azt vette a fejébe,

színt fest minden levélre,

így megy a tél elébe.

Hullanak a levelek,

meg is szólal: -Elmegyek,

mert a TÉL már közeleg:

nagyszakállú, ősz, öreg.

Szakállából hull a hó,

fehér öröm: csudajó!

A hóember nem fázik,

lyukas pipán pipázik.

A madár-nép didereg,

egy picit sem csicsereg.

Jégcsapok az ereszen:

összebújnak hidegen.

Csillog-villog a világ,

s ablakon a jégvirág;

a fák ágán dér-levél,

havat hoz az esti szél.  

A tizenkét hegycsúcs alatt tehát a tizenkét testvér lakása rejtőzik. Január délceg, fiatal fiú. Odabent csupa-csupa fehér minden. Ablakán jégvirágok nyílnak, ereszén jégcsapok erdeje sokasodik. Ruhája fehér, arca piros. Kéményében hideg szelek muzsikálnak, s hófúvás kavarog háza körül.

Február kedves, mosolygós, csípős nyelvű lány. Világoskék ruhát visel, szoknyája mellett szelek suhognak. A hófelhők mögül, melyek a csúcs körül laknak, néha már előbukkan a Nap.

Március-leány sárgászöld színekkel díszítette szállását, s önmagát. Intésére langyos, könnyű fény köszönt ránk, s az ágakra rügyek szaladnak.

A szomszédságból mindig nevetés, móka, kacagás hallatszik. Április, akit a testvérei csak Ápri Julisnak hívnak, vidám és kiszámíthatatlan. Üde zölddel borít be mindent: házat, fákat, mezőt és rétet.

A tavasz két leányát alig-alig győzi nevelgetni, tanítgatni fiútestvérük: Május. Ő már majdnem komoly férfiember, s ezt sötétzöld öltözetével is bizonyítani szeretné.

Odébb a nyár: Június vidám sárgában, Július narancsszínnel, Augusztus pirosas sárgával, mindannyian a Nap ragyogásával. A három hegycsúcsot is mindig fény ragyogja be.

A fény és a ragyogás mellett, kicsit odébb a komor ősz lakik: Szeptember, világos barnán, Október szürkén, ködbundában, November sötétbarna kabátban.

Kit is felejtettem el? Senkit, most következik a vén, kedves, öreg apóka: December, mintha sötétkék kristályok csillognának körülötte. Havat, szelet, hideget és meghitt ünnepeket hoz nekünk. 

Az évszakok velünk laknak, s mi is ővelük.

Szép estét kívánok!